Az aradi vértanúk emlékére

– Október 6-a van, az a nap, amikor 1849-ben forradalmunkat és szabadságharcunkat véglegesen leverték. Komárom várát már feladták, a magyarok katonai és politikai vezetőit pedig aznap kivégezték. Engedjék meg, hogy ez alkalomból először felolvassam tavaly október 6-ára írt rövid írásomat, amit különösen figyelmébe szeretnék ajánlani azoknak, akik hamisan azt állítják, hogy egy szabadságharcát vívó nemzetnek békére van szüksége és nem utánpótlásra, például fegyverekre – kezdte beszédét Barnabás István alpolgármester az aradi vértanúk emléknapján megtartott városi megemlékezésen.

A porosz követ

– Von Papen, a Porosz Királyság rendkívüli meghatalmazott követe fázósan húzta össze köpenyét ezen a kora októberi hideg reggelen. A kivégzések már javában zajlottak, amikor sietősen az aradi vár VI. kapuja felé tartott. Az őrség egy tagjától tudta meg, hogy a négy agyonlövésre ítélt tábornokot már kivégezték, az akasztások pedig hamarosan kezdődnek. Kilépett, hogy le ne késse a Poroszországhoz tartozó Hessenből idenősült Leiningen-Westerburg Károly kivégzését. Von Papen szerette magát a béke követének hívni, meggyőződéses pacifista volt, aki azért vállalta ide a fáradtságos utat, hogy megbizonyosodjon honfitársa humánus módon történő kivégzéséről. Szerencséje volt, mert „pártfogoltja” csak hatodikként került sorra az akasztottak között, így még időben odaért. Nem voltak sokan, a kivégzéseket felügyelő gyalogosszázadon és vezetőjükön, Tichy őrnagyon, a törzsfogláron és az aradi minorita rend papjain kívül szinte senki. Leiningen-Westerburghoz egészen közel került, és senkitől sem zavartatva mondta neki „Sein Tod wird nicht umsonst sein, von nun an steht eine lange Zeit des Friedens bevor.“ (Halála nem lesz hiábavaló, mostantól hosszú békeidőszak jön.) Leiningen-Westerburg ránézett, majd tudomást sem véve a német nyelvű megszólításról magyarul mondta: „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Von Papennek három napja volt, hogy a komáromi ostrommal frissen végzett Haynau táborszernagy főhadiszállására, Ácsra érkezzen, ahol a generális október 9-én fogadást tartott a lázadás eredményes elfojtását ünnepelve. A pénze azonban csodát tett, szinte végig akadt megfelelő hintó vagy gyorsszekér, ami váltott lovakkal hamar megtette a közel száz bécsi mérföldnyi távolságot. Alighogy bekvártélyozta magát az ácsi fogadóba, már indulnia is kellett a vacsorára. A Bécsben állomásozó fontosabb európai követek szinte mind ott voltak, de pohárköszöntőt a generálison kívül csak a francia és a porosz királyok követei mondtak. Ott volt Gorcsakov vezérkari főnök, aki Paszkevics orosz főparancsnokot képviselte. Von Papen rövid beszédében köszöntötte a győztes Osztrák Császárságot és a békeszerető Oroszországot. Felidézte, hogy a magyarok kérték, de a Porosz Királyság megtagadta, hogy fegyvereket küldjön a lázadók megsegítésére, mert meggyőződésük, hogy a magyaroknak nem fegyverekre, hanem békére van szükségük. Meggyőződését fejezte ki, hogy a harctéri győzelem és a lázadás katonai vezetőinek és Batthyány Lajos volt miniszterelnöknek a kivégzése megfelelő alapot biztosít egy eredményes béketárgyalás megtartására. Hozzátette, a béke most a fegyverletételt jelenti. Magyarország nem szuverén ország, mert nincs se pénze, se hadserege.

A vacsora résztvevőinek zöme zavartan nézte a tányérját von Papen beszéde alatt. A tartós békére szóló koccintás után egyből a francia követ ragadta magához a szót és elragadtatva beszélt a bécsi operaélet és az abbáziai tengerpart szépségeiről. Von Papennek nemigen akadt társasága a fogadáson. Elgondolkozva kortyolgatott egy-két pohár jóféle magyar tokajit, majd a szállására hajtatott kipihenni az aradi utazás fáradalmait – mondta az alpolgármester, jelezve, hogy eredetileg a beszéd eddig tartott volna, de az élet felülírta ezt a szándékát.

– Az történt ugyanis, hogy Magyarország miniszterelnökének politikai igazgatója, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének elnöke nagy nyilvánosság előtt azt mondta, hogy ma Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben. ’56-nak ez a tanulsága. Engedjék meg, hogy e kapcsán Béndek Péter filozófus szavait idézzem: „Meggyalázzák a szabadságharcainkat, ezzel a magyar politikatörténet lényegi, a nemzetünk legjobb értelmét megalapozó részét, amit még a kommunisták se tettek, és mindezt a nemzeti kormányzás – mától a napnál világosabban – hazug jelszavával. Rá akarnak szoktatni az önfeladásra azon túl is, amit az eddigi politikájuk elért. Ki akarnak ölni immár minden büszkeséget és ellenálló képességet e tájról. Ajtót akarnak nyitni… rossz elgondolni, minek még.”

– Orbán Balázs bizonyára elfelejtette, hogy épp a 2012-ben általuk írott Alaptörvény preambulumában szerepel az, hogy „mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki”. Logikája alapján 1848-1849 kapcsán ma nem a felelőtlen aradi vértanúkról kellene megemlékeznünk, hanem az akkori orosz agresszióról és annak vezérlő tábornokáról, a békét elhozó Ivan Fjodorovics Paszkevicsről. Az aradi vértanúk, az egri várvédők, Rákóczi kurucai, a mohácsi hadak katonái, vagy Mansfeld Péter és Brusznyai Árpád mind mind feleslegesen áldozták fel az életüket, ehelyett inkább egy-egy bölcs politikai döntést kellett volna hozniuk, hiszen a szemmel látható túlerő miatt le kell tenni a fegyvert, nem szabad áldozatot hozni – mondta Barnabás István, hozzátéve, hogy végül azoknak, akik egyetértenek Orbán Balázzsal szeretné az emlékezetükbe idézni egy szintén a forradalom és szabadságharc idején szerepet játszott személy sorsát, aki 1848. szeptember 30-án fejezte be életét.

– Gróf Zichy Ödön a reformkori országgyűlések Fejér vármegyei konzervatív párti vezéralakja volt. 1845-ben főispáni helytartó lett Székesfehérváron, maga is részt vett az 1847-ben kezdődött országgyűlésben. Utolsó adminisztrátori intézkedései között volt a március 16-án kelt, a közbiztonság fokozott ellenőrzésére vonatkozó utasítása. A Batthyány-kormánnyal szembeni bizalmatlansága miatt 1848. április 7-én lemondott. Az új kormányt csak a közcsend és béke fenntartására irányuló intézkedéseiben támogatta. Akkor is Székesfehérváron tartózkodott, amikor Jellasics szeptemberben, még a pákozdi csata előtt bevonult oda. Éppen birtokára, Kálozra tartott, amikor a Hunyadi szabadcsapat katonái megállították és átkutatták a hintóját. Csomagjai átvizsgálásakor megtaláltak egy Jellasics által kiállított menlevelet és egyéb gyanús iratokat (43 darab kiáltvány, amelyek tartalma a magyar kormány ellen lázítja a délszlávokat és a magyar csapatokat is, valamint Jellasics kinevezését hirdető proklamációkat). A grófot ezután Adonyba vitték, Görgei Artúr honvédőrnagy táborába, aki akkor a tiszáninneni önkéntesen mozgó nemzetőrség parancsnoka volt. Görgei gyors tárgyalást tartatott és a rögtönítélő bíróság elnökeként Zichy Ödönt még aznap halálra ítélte és felakasztatta hazaárulás vádjával – idézte, majd így folytatta: Általános politikai-erkölcsi szabály az, hogy nem áruljuk el azokat a szövetségeseinket, akiknek a mi biztonságunkat is garantálniuk kell. – Különösen érvényes ez háborús időkben, amikor az ellenség a függetlenséget és a szabadságot fenyegeti a mi régiónkban is. Az aradi vértanúk nagyobbik fele nem is magyar volt, mégis idejött és feláldozta az életét a mi szabadságunkért. Legyünk rájuk büszkék, soha ne engedjünk a 48-ból, de az 56-ból se! – húzta alá Barnabás István aki beszédét Faludy György szavaival zárta:

„ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem”

A megemlékezésen közreműködött Szabó Dávid Katonadalok című műsorával. A megemlékezés végén a megjelentek elhelyezték a Kálvária temetőben lévő emlékkeresztnél a tisztelet virágait.