Pakson találtak otthonra

Eredetileg csak rövid időt tervezett Magyarországon tölteni Siklósi Júlia, és nem is Paks volt az úti célja. Mára megteremtette saját otthonát a városban, ahol nagyon jól érzi magát, szeretett munkája és sok-sok barátja van.

Júlia – lánykori nevén Gábor Julianna – Marosvásárhelyen élt és nevelkedett. Négyen voltak testvérek – fivére sajnos már nem él –, s nagyanyjuk is velük lakott, így heten laktak a házban, amelyet szülei nagy nehézségek árán építettek.

Megtapasztalva, hogy a szüleinek milyen keményen kell dolgozniuk, úgy döntött, hogy minél előbb segítségükre lesz.

– Ahogy megkaptam az érettségi eredményét, másnap egy barátnőmmel átjöttünk Magyarországra. Azt terveztük, hogy dolgozunk egy ideig, aztán hazamegyünk és tanulunk tovább – kezdi a történetét, hozzátéve, hogy az anyaország több lehetőséggel kecsegtetett, mint Erdély. Budapesten azonnal munkába is állhattak volna, de nem találtak szállást. Első szerelme akkor itt, Pakson dolgozott, az ő javaslatára jöttek ide, s álltak azonnal munkába egy helyi vállalkozónál. Szerelme nem, ő viszont Pakson maradt, és röviddel ezután megismerkedett későbbi férjével, akivel éveken át dolgoztak szinte éjt nappallá téve, hogy szerény körülményeiken változtassanak. Kemény időszak volt, de szemmel láthatóan semmiféle rossz érzés vagy keserűség nincs benne ennek kapcsán, hiszen azért jött, hogy dolgozzon, pénzt keressen.

Mindig nagyon céltudatos és nagyon szorgalmas volt, aminek meg is volt az eredménye.

Mozgalmasabb életre, társaságra vágyott, amiben különböztek párjával, ezért elvált az útjuk, Júlia pedig megismerkedett második férjével, akivel együtt egy kamaszfiút is „kapott”. Közös gyermekük, Bence 2005-ben született. Júlia bekapcsolódott a családi vállalkozásba, amelynek fő profilja a fuvarozás. Előbb szervezési és adminisztratív feladatokat végzett, majd a kormánykeréknél találta magát, ő is beszállt a személyszállításba. Az első útja igazán emlékezetes volt, Olaszországba kellett vinnie a helyi Vöröskereszt csapatát, amit indulás előtt néhány órával tudott csak meg. Nagyon fárasztó volt, de csodás helyekre jutott el remek emberek társaságában, és rengeteg élménnyel lett gazdagabb. – Akkor éreztem meg ennek a munkának az ízét – mondja. Természetesen azt sem lehet elfelejteni, hogy várandóssága utolsó napján is fuvarban volt. Pécsre mentek, utasai azt firtatták, mikor fog szülni, ő pedig nyugodt mosollyal mondta, hogy arra a napra van kiírva. Az aggodalmakat mosolyogva oszlatta el, mondván, hogy van Pécsett kórház, lehet ott is szülni. Bence „tekintettel volt” édesanyja elfoglaltságára, s a vártnál kicsit később érkezett, és később is nagyon jól tűrte, hogy anyukája mindenhova vitte magával a sofőrülés mellé rakott hordozóban. – Mindenkinek ilyen gyereket kívánok – jegyzi meg Júlia. Őt hallgatva szinte hétköznapi dolognak tűnik, hogy egy csecsemővel azonnal munkába állt. Előbb csak kilencfős, később egyre nagyobb autóbuszokat vezetett, de teherautóra is van jogosítványa. Eleinte még ritkaságnak számított a női buszsofőr, ezért mindig kíváncsi tekintetek vették körül. Ma már nem olyan kuriózum, abban viszont nincs változás, hogy mindig, mindenütt kedvesen fogadták, fogadják. Ugyanígy fordulnak felé Pakson is. Soha, senki nem éreztette vele, hogy nem idevalósi, semmiféle hátrányát nem érezte soha annak, hogy Erdélyből áttelepült.

– Sok szeretetet, sok jót kapok, de én is arra törekedtem mindig, hogy jó legyek másokhoz – összegzi.

Mint felidézi, szeretetet és segítőkészséget kapott akkor is, amikor második válása után kellett talpra állnia. Nem volt könnyű, de ma már gyönyörű saját otthona, szépen működő, egyre gyarapodó, személyszállítással foglalkozó vállalkozása van. Sok a visszatérő megrendelő, de érkeznek újak is, ő pedig igyekszik az utasai számára minőségi szolgáltatást nyújtani. Nem csupán egyszerű fuvarozást vállal, komplett utazásokat is szervez. Kedvelt úti cél természetesen Erdély, amit ő maga sem tud megunni, s ahova ma is haza megy. Az otthona azonban már Paks, ahol remekül érzi magát. Rendszeresen sportol, tagja a Reform Főzőklubnak és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének, népes baráti társaságuk van, akik előtt mindig nyitva áll az ajtaja. Mindemellett rengeteget van úton, fuvarban. S hogy honnan a sok energia és pozitív szemlélet? – Mivel imádom a hivatásomat, fele annyi energia elég hozzá, mintha csak munkának tekinteném. Ez az életem – mondja.