Hatalmas hajrával győztek Eilingsfeldék Zalaegerszegen
A szerdai Rátgéber akadémia elleni biztos – Atomerőmű SE – NKA Universitas Pécs 102-81 – győzelem után ma (11.02.) Zalaegerszegen lépett pályára az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A találkozó előtt lejátszott hét mérkőzéséből négyet hazai pályán nyert a házigazda, a három idegenbelit elvesztette, amivel a hatodikak voltak a táblázaton. A paksi piros-kékek a harmadik helyen álltak, mind a három Gesztenyés úti meccsüket megnyerték, míg a négy vendégszereplésükből mindössze egyszer, a regnáló bajnok Szombathely elleni összecsapás után jöttek le vesztesen a parkettről. Konstantinos Flevarakis a következőket mondta a mérkőzés beharangozójában az egyik kosárlabda portálon: „Fontos lesz, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, mivel megvan a saját stílusunk. Támadásban sok asszisztot kell kiosztanunk, illetve limitálnunk kell az eladott labdáink számát. Ha ezeket sikerül fegyelmezetten betartanunk, akkor egy újabb fontos győzelmet tudunk aratni.” Végül is sokszor nem engedte a ZTE az ASE-nak a saját játékát játszani, de a végjátékot jobban bírták idegekkel a piros-kékek.
A ZTE szerezte az első és a második találatot is, két perc elteltével Benke triplája volt az első paksi kosár. Agresszívan, letámadással játszottak a hazaiak, ami nagyon nem ízlett a piros-kékeknek. Öt perc alatt hat eladott labda volt az „eredménye”, Chandlert folyamatosan becsapdázták, egy idő után le is cserélte Flevarakis mester. Időt is kért 12-5-nél a paksi pad, ami jót tett az Atom játékának, Joseph tripláival szépen elindultak felfelé, Lockett majd Benke távolija után 20-19-re zárkóztak a tízedik perc végére.
A második felvonás közepéig még jól mentek a dolgok, Dorogi triplája, Lake zsákolása majd Benke büntetői után 26-28 állt az eredményjelzőn. A negyed második felében még agresszívabb lett a hazai társaság, ráadásul kezdtek bepotyogni a tripláik, 38-34-nél újra időt kért az ASE. Sajnos ez sem segített, a védekezés nem akart összeállni, a támadások pedig rendre rosszul végződtek. A huszadik perc végére kilenc ponttal elléptek a kék-fehérek.
A nagyszünet után Chandler is kezdett belelendülni a játékba, közelről, majd távolról is betalált, 47-41-re feljöttek a piros-kékek. Nem jöttek zavarba a hazaiak, könnyedén növelték az előnyüket, igaz sok tiszta dobóhelyzet ellenére nem találtak be a paksi játékosok. A hetedik perc közepén újra időt kért Flevarakis mester, egy 2+1-es hazai akció után 58-45-öt mutatott az eredményjelző. Sikerült felpörögni, Benke két, Chandler egy triplát, Eilingsfeld két büntetőt, míg Locket egy kétpontost dobott, nyolc pontra csökkent a hátrány a harmincadik perc végére.
Az utolsó felvonás elejét megnyomták Benkéék, és feljöttek négy pontra, de gyorsan jöttek a válaszok, 71-62-re léptek el Tóth Ádámék. Lockett zsákolt, és még büntetőzhetett is, de ismét hazai gólok születtek, öt perc elteltével 78-67-re alakult az eredmény. Ezután Chandler pillanatai következtek, hat pontra csökkentette csapata hátrányát. Három perccel a vége előtt Eilingsfeld talált be távolról, majd Joseph közelről, hosszú hajrát nyitott az ASE. A kilencedik percben újra Johnsy hármasa landolt az egerszegi gyűrűben, majd Chandler is csatlakozott hozzá, 84-83-at mutatott az eredményjelző, egy perc tizenhét másodperccel a vége előtt. Beesett még egy hazai kettes, de ezzel el is lőtték a puskaport, nem úgy, mint az Atom. Lockett kétpontosa, majd Eilingsfeld újabb triplája is beesett, már a paksi csapatnál volt az előny. Már nem volt hátra fél perc sem, amikor időkérés után támadott a ZTE. Tóth Ádám triplája lejött a gyűrűről, a lepattanót szedő Chandlert faultolták. J.J. mind a két büntetőt értékesítette, a hátralévő négy másodperc már csak egy rontott hazai triplakísérletre volt elég.
Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE 86-90 (20-19, 25-17, 21-22, 20-32).
ASE: J.J. Chandler 22/9, Lockett 14/3, Joseph 10/6, Kovács Á. NJ, Eilingsfeld 11/9, Révész -, Benke 20/12, Halmai -, Kékesi NJ, Dorogi 5/3, Lake 8, Kucsora NJ.