Lezajlott az őszi fizikai felmérő
A Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és az ASE sporttelep, illetve az iskola körüli kör adta a november utolsó napján megrendezett Héraklész Fizikai Felmérő versenyhelyszíneit. A régió egyesületeinek 8-14 esztendős kajak-kenusai, közel kétszáz résztvevő érkezett a városba. Mivel ez pótló felmérő, ezért azon versenyzők nagy részét akik februárban már megszerezték az óhajtott (arany/zöld jelzés) szintet, nem hozta el az egyesülete. Ez a délelőtt a sportolók fizikai állapotáról adott képet több tusában. A 13-14 éveseknek lábemelés, húzódzkodás, fekvőtámasz mellett Cooper-futás volt a programban, a kisebbeknek két iskolakört (a legkisebbeknek 1200 és 1600 métert) kellett teljesíteniük, illetve 30 méteres sprintfutás is volt. Netfit mérte a hasizom állapotát, illetve a 8-10 éveseknél a fekvőtámaszt plank, a húzódzkodást rögzített karú függés helyettesítette. Bizonyos szinteknek kellett megfelelni, így ha valaki a négy gyakorlatból háromban hozta a kötelezőt, akkor aranyjelvényes lett. A kajakosok és a kenusok egy mezőnyben indultak. Bővebb összefoglalóért és az eredményekért ide kattintson.
Forrás: ase.hu