Három család örökbefogadásában közreműködik a PAKS FM

Sajtótájékoztatót tartott Strasszer Andrea, a Paks FM Kft. ügyvezető-tulajdonosa december 2-án az Erzsébet Nagy Szállodában. A sajtótájékoztatón jelen volt Tokai Róbert, az ANTARA Media tulajdonosa, Asztalos Norbert, a Paksigrafika tulajdonosa, valamint Szécsényi Barnabás, a Karitáció Alapítvány elnöke.

Forrás: TelePaks

A sajtótájékoztató egyik témája az volt, hogy a Paks FM három család örökbefogadásával indítja az új évet. A program keretében a Karitáció Alapítvány a rádió médiatámogatásával segíti a kiválasztott, nehéz élethelyzetbe került családokat. Strasszer Andrea a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt egy bohócdoktoroknak történő csokoládégyűjtés alkalmával találkozott először az alapítvánnyal. A Fogadj Örökbe Egy Családot Dél-Magyarországon nevű program keretében az alapítvány tartós élelmiszerrel vagy rezsitámogatással tud segíteni három családnak a térségben.

Szécsényi Barnabás, a Karitáció Alapítvány elnöke elmondta, hogy azoknak a családoknak nyújtanak segítő kezet, illetve támogatást, akik egy adott gazdasági vagy egészségügyi helyzetben átmeneti nehézséggel kerülnek szembe.

Strasszer Andrea a sajtótájékoztatón kiemelte azt is, hogy a paksi 96.3 frekvencia 2025. március 1-jén ünnepli 30. születésnapját. Ennek kapcsán a rádió kampánnyal, új műsorokkal és rengeteg nyereményjátékkal készül. Az ünneplés mellett az ügyvezető-tulajdonos kitért arra is, hogy 2025 decemberében lejár a Paks FM Kft. médiaszolgáltatási jogosultsága, amelynek meghosszabbítására a médiaszolgáltató kérelmet adott be a Médiatanácshoz.

A sajtótájékoztató után az alapítvány és a rádió munkatársai összepakolták azt a kisteherautónyi csokoládét, amit a Paks FM rádiónál, mint gyűjtőpontnál összegyűjtöttek az alapítvány bohócdoktorai által végzett gyógyítást segítő tevékenység támogatására.