A németség története állt a fókuszban

Nemzetközi tudományos konferenciát tartottak a Paksi Városi Múzeumban december 12-én. Az eseményen Paks-Dunakömlőd és a Tolna vármegyei németség történetét ismertették az újabb kutatások tükrében. Ez már az ötödik konferencia volt, amely az új Paks nagymonográfia-sorozat programban valósult meg.

Az eseményt a Paksi Városi Múzeum és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézete szervezte. Nagy Balázs, Paks alpolgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat is készül az új paksi nagymonográfia 2029-es megjelenésére. Egyelőre néhány kötet készül el, de utána a tervek szerint folytatják majd a munkát, tette hozzá.

Forrás: TelePaks

A konferencia rendezői fontos szempontnak tekintették, hogy olyan kutatókat hívjanak meg, akik a vármegyei, paksi németség kutatásának forrásanyagaira is jobban rálátnak, hogy a készülő monográfiakötetet megalapozhassák. Dr. habil Vitári Zsolt, a PTE intézetigazgatója szükségesnek látja a helyi németség további kutatását. Elsősorban a 18–20. század közötti időszakra fókuszálnának, és a levéltári, helyi múzeumi gyűjteményben vagy a német családoknál megtalálható források alapján szeretnék feltárni a paksi németség történetét.

Az előadók között a tübingeni egyetem professzora is szerepelt, így téve nemzetközivé a konferenciát. Dr. Fata Márta online kapcsolatban volt a résztvevőkkel, akik többsége járt már a paksi tudományos konferenciák valamelyikén. Ilyen volt dr. Márkus Beáta, a PTE tanszékvezető egyetemi adjunktusa, aki a Paks és környéki német kisebbség 2. világháborút követő szovjet kényszermunkára hurcolásáról beszélt, de paksi helytörténészek is tartottak előadást, dr. Németh Gabriella dr. Schilling Rogerről, dr. Hanol János pedig a paksi svábok asszimilációjáról.

Féhr György, a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke üdvözölte a németségről szóló konferenciát. Az új paksi nagymonográfia véleménye szerint olyan hiánypótló mű lesz, amely segíti a paksi német kisebbséget identitásának felismerésében.

A konferenciát Paks Város Önkormányzata támogatta.