Pakson találtak otthonra

A szerb, orosz és magyar kultúra ötvöződik életükben, ugyanezeken a nyelveken kommunikálnak. Speciális, mix – ezekkel a szavakkal jellemzi családjukat a Korica házaspár. A családfő, Zlatko az egykori Jugoszláviában született, felesége, Anasztázia Szentpéterváron, gyermekük, Niko is, de már nem emlékszik az ott töltött időre, az ő városa – ahogy szülei mondják – Paks.

Rövidek a nappalok, szomorkás az idő, ezért a Csengey Dénes Kulturális Központban ülünk le beszélgetni. A Korica házaspár négyéves kisfia előbb mellettünk ülve figyeli a beszélgetést, s válaszol is nagyon fegyelmezetten, de röviddel később már vidáman nyargalászik a közben érkező ovis társakkal. A Hétszínvirág tagóvodába jár, a csoportban vele együtt három orosz és egy fehérorosz kisgyermek van. Az óvodában magyarul, a családban pedig mindenki a saját anyanyelvén szól Nikóhoz, aki nagyon ügyesen, pillanatok alatt vált, sőt élvezi is, ha fordítania kell. Szülei nyelvtanárt keresnek mellé, hogy tökéletesen megtanuljon magyarul. Ugyanis hosszú távra terveznek Pakson. Zlatko, a családfő egészen jól beszéli a nyelvet. Nemrégiben kiderült, hogy valószínűleg nem ő az első a családban. – Nagy-nagyapám a Magyar Királyság területén született, az első világháború idején megsérült, Budapestre került kórházba – osztja meg az információt, amire hozzávetőleg egy éve bukkant az interneten.

2021-ben érkeztek Paksra, de Magyarország iránti érdeklődésük korábbra datálható: Budapesten töltötték a nászútjukat.

– Nagyon tetszett – állítják egybehangzóan. Zlatko az akkori jugoszláv fővárosban, Belgrádban született. Hogy hogyan került Oroszországba? – Ez egy nagyon hosszú történet – legyint, de annyit elárul, hogy a gazdasági diplomájával a zsebében egy álláslehetőség miatt költözött el Szentpétervárra, ahol több mint tíz éven át élt és dolgozott. Szintén több mint tíz éve alkotnak egy párt Anasztáziával, aki gazdasági, illetve logisztikai területen szerzett diplomát. Zlatko megpályázott egy állást a Roszatomnál, s előbb ő jött Paksra, néhány hónappal később pedig Nasztya, aki a közbeeső időt Belgrádban töltötte. A szerb nyelvtudás kétségtelenül hasznos volt, hogy megtalálják a közös nyelvet anyósával. Bár – mint mindketten nevetve megerősítik – ez nem volt könnyű időszak, de lényeg, hogy mindent sikerült megoldani. Zlatko naponta beszél telefonon az édesanyjával, ha többet nem is mint öt percet, felesége ennek köszönhetően is szert tett nyelvismeretre, mesélik. Belgrád szerencsére közel van, legfeljebb három óra az út, ráadásul van repülőjárat is, így a nagymama tud jönni, ha szükség van rá. – Már legalább tízszer volt itt. Tudja, hol lehet enni, inni, mit hol lehet venni – jegyzi meg Zlatko. Mint meséli, amikor felmerült a lehetőség, hogy Pakson fognak élni, egyetértettek abban, hogy megpróbálják, s ha nem jön be, bármikor hazamehetnek. Mindketten úgy gondolják, hogy jó döntés volt, hamar megtalálták itt a helyüket.

Tiszta, biztonságos, jó a közösség – sorolják a város előnyeit. – És zöld város, sok a virág, amit én nagyon szeretek – fűzi hozzá Anasztázia.

A legnehezebb a léptékváltás volt, a nyolcmilliós Szentpétervár után a kevesebb mint húszezres Pakson kevesebb az impulzus is, de a már említett előnyök kárpótolják ezeket. – Bár Szentpétervár turistaként fantasztikus, rengeteg palota, templom, műemlék van, nem tiszta, és mi nem éltünk jó környéken – mondja Anasztázia.

Itt viszont élvezik a biztonságos környezetet, bicikliznek, sétálnak, strandra és kávézni mennek, illetve ő konditerembe jár. Mint megjegyzi, sajnos újabban ezek nagyon zsúfoltak már, jó volna egy új, illetve az is, ha hétvégén este is lenne nyitva edzőterem. Férje ezt a kérdést frappánsan oldja meg: szabadtéri fitnessparkokba jár. A hétvégéket gyakran töltik Budapesten, de Eszékre is szívesen utaznak. A munkára térve elárulják, hogy mindkettőjük más területről érkezett, így újdonságot és kihívást jelentett nekik az, hogy egy atomerőmű létesítésébe kapcsolódhattak be. – Szerencsére nem, és ez így ideális – mondják szinte egyszerre a kérdésre, hogy egy osztályon dolgoznak-e. Zlatko korábban európai termékek importjával foglalkozott, Nasztya pedig több multicégnél töltött hosszabb-rövidebb időt, de egyik sem jelentett neki akkora motivációt, mint a mostani. Kiemelt előadó a pénzügyi osztályon, ahol rengeteg a feladat, vele együtt a kihívás, és van előrelépési lehetőség. – Nagyon szeretek dolgozni – hangsúlyozza. És mint kiderül, nagyon szereti a téli sportokat is – különösen a snowboardot. Éppen ezért az idei karácsonyt Szlovákiában töltik majd, ahol remélhetőleg lesz lehetőség erre is. Az ünnepeket, szokásokat illetően igazi multikulturális szemléletet vallanak: mindegyik nemzet hagyományait igyekeznek beilleszteni az életükbe, beleértve természetesen a magyarokat is, hiszen az otthonuk itt van, és miként megint egyetértésben mondják, hosszú távon, sőt akár véglegesen itt is lesz.