Ünnepi gondolatok adventre, karácsonyra

Az ünnep közeledtével Pakson működő egyházak képviselőit kértük arra, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat az adventről, a karácsonyról. Erb József nyugalmazott katolikus plébános, Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey István református lelkész, Vasadi Teodor baptista lelkipásztor és D. Nagy Tamás pünkösdi lelkész üzenetét olvashatják.

Erb József

Advent az Úrjövet, az Isten eljön a boldogságra vágyó emberhez, hogy betöltse szeretetével. Isten azért adja a szeretetet, hogy az ember meghatározója legyen az. Advent az előkészületi idő, Isten szeretetének befogadása. Isten keresi az embert, és az embernek is el kell indulnia feléje. Ha megkopott is a hitünk a mai világban, Advent annak az ideje, hogy magunkba nézzünk, hogy mi is igazán az, amire vágyunk. Ezt a bennünk lakó vágyat, űrt, hiányt egyedül Isten tudja kielégíteni. Ne szedj kábítószert, alkoholt se igyál mértéktelenül, csillapítókat se szedj, mert a kábulat elmúlik, és újra kezdődik a tehetetlenség és az üresség a szívedben. Isten akkor is hall bennünket, ha mi semmit sem mondunk, és akkor is közöttünk van, ha mi vakok vagyunk. Isten az egyetlen fiát küldi a világba, ez a karácsony megdöbbentő valósága, hogy Isten eljön a világba. Isten szeretete öltött testet a betlehemi gyermekben, aki mindnyájunkat vár a jászolához. Meg kell nyitnunk szívünket, hogy Jézus újjászülessen bennünk, és le kell győznünk hibáinkat, meg kell tisztítani bűnbánatban lelkünket, és a helyes utat kell követnünk, amit a lelkiismeretünk diktál. Ha alázattal és türelemmel végezzük mindennapi munkánkat, akkor az angyalok éneke minket is a jászolhoz hív. Nekünk is helyünk van a kis Jézus jászolánál. Hisz szüksége van ránk, hogy szeretetét továbbadjuk szenvedő embertársainknak. Hogy a szenvedés könnyeit letörölhessük a másik szeméből, hogy szolgálatukra lehessünk jótetteinkkel. A kis Jézus velünk és rajtunk keresztül akarja szeretetét embertársaink felé küldeni. Oly sok szenvedő ember várja a segítséget, és az Úr rajtunk keresztül szeretné megtenni. Nyissuk meg hát szívünket, hogy a betlehemi gyermek betölthesse örömével, békéjével, szeretetével. Így kívánva Áldott, Boldog Szent Karácsonyt!

Zuschlag-Nepp Éva

Karácsony a békesség és a szeretet ünnepe. Szükségünk van erre az ünnepre. Szükségünk van arra, hogy kiszakadjunk a mindennapok taposómalmából, hogy egy pillanatra megálljon az idő, és létrejöjjön a találkozás Istennel és a másik emberrel. A későbbi hagyomány idilli képet festett Jézus születésének történetéről. Ez elfedi azt a kiáltó ellentétet, hogy Isten szabadítása, a születés szegényes és kiszolgáltatott körülmények között történt, hogy Jézus az övéi közé jött, de azok nem fogadták be őt. A hatalmasok közömbösek iránta, vagy a hatalmukat féltik tőle, a jó hír pedig az emberszámba sem vett pásztoroknak hangzik. Isten semmikké tesz valakiket, és a semmiből teremt új életet. Sokunk számára ismerős ez a gondolat, mégis nehéz megszokni. Nehéz vállalni ezt a csendes, rejtett, mégis sugárzó életformát, ezt a hitet, ezt az alázatot a látványos, lehengerlő megoldások, hatalmi ambíciók helyett. Ezért mintha zavarban lennénk egy kicsit a karácsonnyal. Sokszor úgy tűnik, a karácsonyi hangulat újraélése ünneplésünk lényege. Pedig a jól ismert történet nem az ünnepre tekintettel íródott, hanem jóval később. Az élő Isten tett valamit, hírt adott magáról, akinek lénye mindig titok és meglepetés, nem valami, hanem Valaki, aki forró és szemérmes szeretettel szeret bennünket és találkozni akar velünk. Nem kell és nem is lehet kínkeservesen, elvek és eszmények létráján felkapaszkodni hozzá, mert Ő jön, Ő indul el, hogy egészen közel jöjjön a mi „lenti” sötétségünkbe. Ne térjünk ki a találkozás elől, hiszen ebben a találkozásban örömre kapunk meghívást. Mert karácsony a felhőtlen öröm ünnepe. A „tékozló” Atya ünnepe, aki adni, ajándékozni akar. Hagyjuk, hogy megérintsen és megajándékozzon minket az ő mennyei örömével, szeretetével, hogy megfáradt szívünk újra újjászülethessen 2024-ben is.

Lenkey István

„Minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs; 9:4-5.) Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy az ószövetségi prófécia beteljesült, eljött, megszületett, akit az Isten megígért, a Békesség Fejedelme, Jézus. A gyönge kisdedben az Erős Isten. De vajon nem tévedtek-e az atyák, amikor Jézusban látták a testté lett Istent? S vajon nem merő cinizmus-e a Békesség Fejedelmét ünnepelni nekünk, mikor a szomszéd országban is félelemben élnek és fegyverektől halnak meg emberek. A csizmák még mindig dübörögve menetelnek, a köpönyegeket pedig emberek vére áztatja. S nem megjátszott-e a Békesség Fejedelmét ünnepelni, mikor biztonságos otthonainkban is kétesélyes, hogy béke lesz-e vagy éppen fájdalmas veszekedést hoz a családban az ünnep? Jogosak ezek a kérdések. Mert a Békesség Fejedelme eljött. Nem tévedés, Jézusban emberré lett az Isten. De ettől mi még élhetünk békétlenségben. Mert Jézus a Békesség Fejedelme. Ő itt, a Földön nem fogja kicsavarni senki kezéből a fegyvert. A szádat sem fogja betapasztani, amikor bántó szót mondasz családtagodnak akár pont az ünnepen. Mert a Békesség Fejedelme nem használ erőszakot. Ő akkor is békés volt, amikor Őt ítélték el és feszítették a keresztre. Mert a Békesség Fejedelmének nem az erőszak a fegyvere. Az Ő fegyvere a szeretet. Ő a jóval győzi le a gonoszt. S Jézus, ez a csodálatos Fejedelem téged is ebbe a harcba, Isten békés világába hív be: Legyen neked is egyetlen fegyvered a szeretet! Amíg nem bízol benne, ez bolondságnak tűnik. De ha rá hagyatkozol, s ha kipróbálod, kiderül, hogy működik. Ha befogadod Jézust, a szívedben béke lesz, s a környezetedben is munkálja majd a békét a szívedből áradó jézusi szeretet. Ennek a békének és szeretetnek megélését kívánom most erre az ünnepre mindenkinek.

Vasadi Teodor

Amikor kigyúlnak az első fények az utcán, a boltok kirakatában, érezzük, közeledik az ünnep. Szívünk legmélyén várjuk a karácsonyt, amikor a sötét, hideg decemberben fények, illatok, jó érzések töltik meg a lelkünket. A karácsonyi történet jelentős része sötétben játszódik. Idegen helyen szállást keres a várandós Mária és férje, József, hogy éjszaka legyen hol pihenniük, aludniuk. A pásztorok, akik éjszaka a szabad ég alatt őrizték nyájukat éjjel angyalokat látnak, akik fényességükkel beragyogják a mezőt, és üzenetet hoznak, hogy megjelent az Isten dicsősége, megszületett a Megváltó. A napkeleti bölcsek is éjszaka utaznak, követik azt a csillagot, mely végül Jézus jászola fölött megáll, s megmutatja, itt van a Király, aki most született. De éjszaka menekül Mária és József Egyiptomba, mert a hatalmon levő király megölet minden kétévesnél fiatalabb gyermeket, aki Betlehemben vagy környékén született, nehogy bárkiből király legyen, aki a népet majd más úton vezeti. Karácsony mégis a fényről, a világosságról szól. A betlehemi csillag, a pásztoroknak megjelenő angyalok fényessége, az istállóból kiszűrődő fények arról tesznek bizonyságot, hogy eljött a világosság a Földre. Majd Jézus felnőttkorában azt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben.” (Jn.8.) „Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” (Jn.3.) Legyen világosságot, fényt, békét, szeretetet hozó az életünk, lényünk!

D. Nagy Tamás

Az ünnepi készülődés napjait éljük, az év utolsó heteire lehetőségeink szerint tartogattunk némi szabadságot, hogy időt és energiát szentelhessünk családunknak, önmagunknak, az ünneplésnek, a pihenésnek, a lélek, a test és a kapcsolatok feltöltésének. Töltődni azonban úgy lehetséges, ha van bennünk hely, üresség, amelybe új tartalmat tudunk befogadni. Másokat feltölteni pedig úgy tudunk, ha van bennünk túlcsorduló tartalom, és létrejön a kölcsönös igény erre a töltődésre. Kiemelt figyelmet szoktunk fordítani az ajándékozásra, hiszen nagyon jó kapni és hasonlóan jó dolog adni. Önmagunkból nem tudunk mást adni, mint amink van. Békét, nyugalmat, szenvedélyt, örömöt és szeretetet abból tudunk adni, ami bennünk van. S valahonnan, valamiből magunknak is töltődni kell. A töltődés eredeti forrása a közösség, a kapcsolat. Kapcsolat önmagunkkal, közösség a körülöttünk élőkkel, kapcsolat a teremtett világgal és közösség a Teremtővel. A Biblia ősi „időbeosztása” szerint egy nap az Esthajnalcsillag feljövetelével kezdődött, az estének/éjszakának volt 12 órája, majd következett a nappal 12 órája. Különösen az ünnepeknél volt nagy jelentősége ennek az időbeosztásnak. Az ünnepnap pörgős, tevékeny „nappal”-ját megelőzte egy lecsendesült és többnyire családi körben eltöltött este és éjszakai pihenés. Az ünneplés rákészüléssel, csenddel, megüresítéssel, helykészítéssel kezdődött. Így test és lélek is elő volt készítve a befogadásra és az adásra. A teremtettségünk következtében mi, emberek nem változtunk meg. A személyiségünknek ugyanúgy igénye és szüksége van az elcsendesedésre, ünneplésre, mint sok száz évvel ezelőtt volt. E mostani adventi – karácsonyi – év végi ünnepkörben ajándékozzuk meg magunkat, és részesítsük szeretteinket is abban az élményben, hogy testünkkel, lelkünkkel, gondolatainkkal és érzelmeinkkel együttesen készülünk rá az együtt töltendő időre; és mindenünkkel jelen leszünk, és megéljük a közös ünneplés összes percét.

Megjelent a Paksi Hírnök december 20-i számában.