Jó napot, mi újság? – Bereczki Erzsébet

Tragédiák sora sújtotta, mégis mindig jókedvet sugároz Bereczki Erzsébet, vagy ahogy mindenki ismeri, Buxa. A Paksi Polgármesteri Hivatal pénztárosaként dolgozott több mint negyed évszázadig, 2024 decemberi nyugállományba vonulásáig. Most sem pihen, gyermekeinek, unokáinak él. Imádja a keresztrejtvényeket és a termálfürdőket.

Bereczki Erzsébetnek nehéz gyermekkora volt. Budapesten született, hatéves koráig anyai nagyszülei nevelték Pakson, majd az apai nagyszülők Békésen. Az általános iskola elvégzését követően édesapja magával vitte akkori feleségével közös lakhelyére, Fajszra, és beíratta a Bajai Türr István Közgazdasági Szakközépiskolába.

– Becsülettel elvégeztem az iskolát, de nem éreztem ott jól magam, és sehol másutt sem, csak a paksi nagyszüleimnél. Amikor csak lehetett, jöttem a mamához, friss érettségimmel állást is itt kerestem. Az egyik biztosítótársaságnál találtam munkát. Később megismerkedtem Farkas Antallal, aki focista és futballbíró volt. Összeházasodtunk, szépen éltünk, dolgoztunk, született két gyermekünk, Antal 1985-ben, Erzsébet 1989-ben. Nem tartott sokáig a boldogságunk, 39 éves volt a férjem, amikor itt hagyott minket, egy vérrög okozta a halálát 1999 februárjában – idézte fel Erzsébet, aki 34 évesen maradt egyedül a két gyermekkel, és abban az időben éppen munkája sem volt, mivel megszűnt a biztosítótársaság. Éppen jókor, az év júniusában jött számára álláslehetőség a paksi polgármesteri hivatalban, felvették pénztárosnak.

– Nagyon szerettem a munkámat, a változatosságot, az embereket. Közvetlen kapcsolatban voltam velük, ha értesíteni kellett valakit, sosem emailt írtam, hanem inkább telefonáltam. A feladataim közé tartozott a segélyek kifizetése, az étkezési díjak beszedése, a hivatali kifizetések, a nemzetközi kapcsolatokhoz fűződően valuta intézése, különféle nyilvántartások vezetése. Bár a kezdetektől fogva számítógéppel dolgoztam, a táblázatokat szerettem inkább sajátkezűleg megrajzolni.

Nagyon sokrétű és felelősségteljes munkám volt. Bele se tudok gondolni, mennyi pénz fordult meg a kezeim között ebben a huszonhat évben

– mondja Erzsébet, aki munkatársairól is szeretettel beszél. – Világéletemben szókimondó voltam, de hála Istennek ezt senki nem vette zokon. A munkatársaim, Szabóné Tomolik Terike és Kudorné Szanyi Kati adta nekem a Buxa becenevet, ezután szinte mindenki így hívott. Úgy gondolom, ez is a szeretetük jele volt, mint ahogy az is, hogy a januári nyugdíjas búcsúztatásomkor megtöltötték a kollégák a hivatal nagytermét – idézte fel.

Erzsébet nem búcsúzott el végleg a munkahelyétől, a mai napig bejár a polgármesteri hivatalba, segít, ha kell. Otthon is feladat várja, hamarosan megszületik harmadik unokája. Nagyon szoros a kapcsolata a lányával és a fiával.

– Mindent együtt csinálunk, hétvégenként is együtt vagyunk, együtt főzünk, én dirigálok, ők dolgoznak – mondja nevetve. De közben ott a szomorúság is a szemében: három és fél évvel ezelőtt elvesztette második párját, akivel gyermekei „hozták össze”, és akivel tizennyolc évig éltek együtt. 2015-ben költözött Erzsébet Paksról Bölcskére.

– Mindenki segített a hivatalból házat keresni nekem, míg végül a barátnőmmel és a lányommal – a három Bözsi – megtaláltuk azt a kis verandás parasztházat a főutcán, amibe beleszerettem – meséli, hozzátéve, hogy a lánya mindig mondja, hogy nagy szüksége lesz rá a jövőben, hiszen gyermekáldás elé néz, örül, hogy anyukája a közelükben lesz.

Erzsébet a tragédiák ellenére is életörömöt sugároz szinte minden megnyilvánulásával.

Azt vallja, a jókedve nagyon sok mindenen átsegítette.

Igazi társasági ember, a keresztrejtvényfejtés mellett a meleg vizű fürdőket is szereti, a gyerekekkel, barátnőkkel, komaasszonnyal látogatja Tamásit, Kiskunmajsát. Erzsébet már tervezi a következő, nyári majsai kiruccanást, amikor napokig együtt lesz a hozzá legközelebb állókkal.