Pakson találtak otthonra

Derűs, kiegyensúlyozott, impulzív. Szemmel láthatóan remekül érzi magát, habár hazájától több ezer kilométerre vetette sorsa. Jekatyerina Kodenko révbe ért Pakson, ahova munkája szólította. Kátya 2018 óta magyar állampolgár is, meggyőződése, hogy gazdagabb azáltal, hogy két hazája van.

Elegánsan, mosolyogva érkezik az Erzsébet Nagy Szálloda kávézójába Jekatyerina Kodenko. Budapestre menet szakít időt az életéről, Paksra telepedéséről szóló beszélgetésre. A keresztlánya születésnapjára utazik. Rövidesen kiderül, hogy egy sor remek barát teszi gazdagabbá az életét, magyarok is, oroszok is, és az otthon hagyott család mellett van egy „fogadott” családja is, akik Gödöllőn élnek.

Kátya egy kisebb, Rosztov-közeli orosz városban, Prole­tarszkban nőtt fel. Azt, hogy orosz léptékkel mit jelent a kicsi, elmulasztjuk megbeszélni, de azt tisztázzuk, hogy a közeli az körülbelül 300 kilométert. A Gorbacsov nevét viselő cserediák programmal érkezett Magyarországra 1998-ban. Terv szerint hat évre, amiből az első a nyelvtanulást szolgálta. – Mezőgazdasági egyetemen tanultam, gazdálkodás karon. Az első félév után ajánlottak magyarországi lehetőséget – meséli. Mint elárulja, számára ez izgalmas lehetőség volt, de édesanyja nehéz szívvel engedte el, már csak azért is, mert édesapját egy évvel korábban veszítették el. A döntésében az is szerepet játszott, hogy így kapott ösztöndíjat, tanulása nem terhelte a családi költségvetést. Akkoriban még heti egyszer a postáról telefonált haza, s ezeket a három perceket mindketten végigsírták. Ma már naponta beszélnek, hála a technikának. Az elején még nem tervezte, hogy végleg Magyarországon marad, de az egyetemi évei végén a Gödöllői Szent István Egyetem Pénzügy Tanszékén demonstrátor lett, majd bekapcsolódott a PhD képzésbe, 2004-től pedig egészen 2018-ig pénzügyet és számvitelt tanított, így eldőlt, itt marad. – Itt váltam felnőtté, ezt a szakmai nyelvet ismerem, néha már jobban ki tudom fejezni magam magyarul.

Annyira közel áll hozzám a magyar mentalitás, az életstílus, már nem tudnám elképzelni magam Oroszországban – árulja el.

Sok jó emberrel találkozott, nagyon sok segítséget kapott, ami könnyebbé tette a beilleszkedését. Sőt még pótcsaládja is van. Egy munkája során ismerte meg Edit nénit, aki megtanította főzni, és a nyelvtanulásban is sokat segített neki. Gödöllő és az ott élő pótcsaládja mellett fontos szerepet játszanak az életében magyar barátai és azok az orosz barátai, akik hozzá hasonlóan a cserediák programban érkeztek, s maradtak.

Kátya úgy gondolja, nyert azzal, hogy két hazája van, sőt ma már kettős állampolgár, 2018-ban tette le a magyar állampolgársági esküt. Ugyanebben az évben kezdett Pakson dolgozni. Az egyetemi oktatói munka mellett több cég könyvelését vezette párhuzamosan, így bukkant rá az erőműbővítésen dolgozó cég, s hívta Paksra dolgozni. Előbb főkönyvelő-helyettes lett, ma már főkönyvelő az ASE Paksi Fióktelepén. A munka nehéz, ám őt ez cseppet sem riasztja, mert szereti a kihívásokat, és előnyként éli meg azt is, hogy a szakmai mellett a nyelvtudását is ki tudja aknázni. – Örülök, hogy ide kerültem és részese lehetek egy nagy globális projektnek. Talán ezzel hozzájárulok, hogy nyomot hagyjunk az utókornak – fogalmaz. – Mindenki segítőkész, ha újak jönnek, segítünk beilleszkedni, jó a légkör nálunk – teszi még hozzá.

Paksot sem volt nehéz megszoknia, hiszen hasonló léptékű, mint Gödöllő, ahol előzőleg élt.

– Nekem ez tökéletesen megfelel. A barátaim is szívesen jönnek. Innen minden – akár Budapest, Pécs vagy a Balaton – egy óra alatt elérhető. Kátyának azonban az sem baj, ha távolabb van, ami érdekli, mert az utazás és a vezetés kapcsolja ki igazán. Kocsival járt már Szlovéniá­ban, Horvátországban, Csehországban. Két-három havonta rövid szabadságra megy – többet a munkája nem enged –, ilyenkor utolsó pillanatban foglal repjegyet, szállást, s persze évente kétszer hazalátogat. Legutóbb Örményországon keresztül ment, s mivel Jereván lenyűgözte, úgy tervezi, legközelebb néhány napot eltölt ott. – És van egy új hobbim is – árulja el mosolyogva. Ez pedig – mint kifejti – a fotózás. Kalmár Lajos pécsi fotográfusnál elvégzett három kurzust. Szívesen fotóz tájakat, embereket és az épített környezetet is. Közösségi oldalán egy csokrot a Pakson készült képei­ből is közzétett. – Nem unatkozom – összegzi mosolyogva, majd a további terveiről szólva elárulja, hogy sok szép, különleges hely van a világon, amit látni szeretne, van miért dolgozni. S hogy hol? Pakson, ahol immár saját lakása is van. – Azért is telepedtem le itt, mert szeretem a várost és hosszú távon látom magam itt – mondja.