A szülői házból hozta a kert szeretetét
Nyiratiné Nász Rózsa negyven évig dolgozott a közigazgatásban Pálfán és Pakson. A Paksi Kertbarát Egyesület tagjaként majd elnökeként sokat tett a helyi közösségért, a városért. A március 15-i városi ünnepi esten Tisztes polgár kitüntetést vehetett át. Ennek apropóján beszélgettünk.
– Pálfáról származik, ott volt az első tíz éve a közigazgatásban, aztán jött a családalapítással Paks, ahol szintén ezen a területen dolgozott több feladatban, beosztásban harminc évet. Mit jelent Önnek ez a két település?
– Pálfa meghatározó az életemben, hiszen ott nőttem fel, ott kezdtem dolgozni a községházán 1971-ben. Pakssal a kapcsolat már akkor is megvolt, hiszen abban az időben a paksi járási hivatalhoz tartoztunk, bejártunk megbeszélésekre, így nem volt idegen számomra. A férjem villamosmérnök, az atomerőműben dolgozott, és amikor sikerült lakást kapnunk, ide költöztünk. Pálfa tehát a szeretett gyermekkort, a kezdő éveket idézi, míg Paks új munkahelyet, új feladatokat, a biztos, nyugodt családi otthon kialakítását jelenti számomra. A szívem mélyén azért ma is pálfai paksi vagyok.
– 2012-ben vonult nyugállományba. Hogyan tekint vissza paksi szakmai pályafutására?
– Jó érzésekkel, szép emlékekkel gondolok vissza arra a harminc évre is, amit Pakson töltöttem a közigazgatásban, segítő kollégákkal és jó szakmai háttérrel dolgozhattam. Ez az időszak a közigazgatásban a változások kora volt, kihívásokkal teli. Új intézmények, új feladtok jöttek létre, többek között a munkaügyi szervezet és az okmányirodai rendszer. Nagyon sok paksi megismert, ennek révén is váltam igazán paksivá. A legnagyobb feladatot a munkák közül a paksi okmányirodai rendszer kialakítása és működtetése jelentette. Nem volt egyszerű, mindenkinek új volt az e-ügyintézés, de nagyon jó csapatom volt, sikerült egy jól működő rendszert kialakítanunk amiben a jelszavunk az volt: miben segíthetek? A kollégákkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– A méltatásban kiemelt a Paksi Kertbarátok Egyesületében végzett tevékenysége. Mit ad Önnek ez a társaság, hogyan értékeli az ott eddig eltöltött éveit?
– Az egyesület létrehozását Pupp Józsefné Rózsa 1997 nyarán kezdeményezte, szeptemberben már közöttük voltam. Megállapítottam, hogy igen jó helyen vagyok, hiszen a közös érdeklődés hozott össze minket, egy nyelven beszélünk, a virágok nyelvén. A kertbarátok a természetet, a kertet, a virágokat és a városunkat szerető, érte tenni akaró közösség, mely ma már olyan mint egy nagy család. Huszonnyolc esztendő eseményeit, munkáját nehéz röviden összefoglalni, de hogy csak néhány hagyományteremtő szándékú kezdeményezésünket említsem: Tök jó nap, betlehem állítás, tojásfa állítás, Téli esték előadássorozat. Nagy eredménynek tartom, hogy a kertbarátok közössége megőrizte az induláskori 47 fő körüli létszámát. Örültünk, amikor a városvezetés 2010-ben a Környezetünkért díjjal ismerte el egyesületünk munkáját.
– Honnan ered a kertszeretete?
– A kert szerette a pálfai szülői házban ivódott belém édesanyám jóvoltából, nagyon szép, hagyományos falusi virágos kertünk volt, aminek a gondozásából én is kivettem a részemet. Amikor beköltöztünk Paksra az erkélyünkön „kertészkedtem”, aztán a családi házunk udvara adott hozzá terepet. Ez a mai napig így van.
– Mi a legszebb, legmeghatározóbb emléke a kertbarátos évekből?
– Igazából két dologhoz kapcsolódnak a legmeghatározóbb emlékeim. Az egyik a szakmai kirándulások, amelyek nemcsak élményként felejthetetlenek, hanem mert az ezek során tapasztaltakat itthon hasznosítani tudjuk a saját kertünkben, és a város javára. Számomra két kirándulás volt kiemelkedő, a Mainau virágsziget és Keukenhofban a tulipánvirágzás, -fesztivál. A másik a városban végzett munkáink, melyek közül emlékezetes például amikor 2001-ben a Pollack Mihály utca járdás oldalának beültetéséhez kért segítséget a Dunakom, mert másnap jött a Virágos Magyarország zsűrije. Aki ültetett már lejtős terepen, tudja, hogy nem egyszerű, a végén már majdnem bukfenceztünk, de jókat nevettünk, jól éreztük magunkat. Jó érzés volt, hogy részesei lehettünk Paks versenyben elért kiváló eredményének: a városok kategóriájában első helyezett lett, majd 2002-ben a nemzetközi versenyben ezüstérmet kapott.
– Négygyermekes édesanya és nyolcszoros nagymama. Hogyan zajlik most az élet Ön körül?
– A munkahelyi, a közösségi élet mindig fontos volt számomra, de természetesen az első és legfontosabb a család. A férjem, Gyula segítő, megértő támogatására mindig, mindenben számíthattam, közös gondolkodásunk, munkánk eredménye, hogy egy biztos családi háttérrel a népes család apraja nagyja rendelkezésére állunk. Nem unatkozunk, zajlik az élet, egyik gyermekünk Pécsett, a másik három Pakson lakik, így napi szinten nyílik a kertkapu. Igyekszünk segíteni nekik, nyolc unoka mellett van bőven feladat. A nagy családra tekintettel összevont névnapi és születésnapi ünnepeket tartunk, de torta minden születésnaposnak külön-külön jár. A gyermekeink is szeretik a kertet, mindegyiküknek van, foglalkoznak vele.
– Mondhatjuk, van már tapasztalata kitüntetettként, hiszen 2010-ben átvehette a Deák Ferenc-díjat, és ahogy már említette, ugyan ebben az évben a kertbarát egyesület megkapta a Környezetünkért kitüntetést. Milyen érzéseket, gondolatokat ébreszt most Önben a Tisztes polgár kitüntetés?
– A Deák Ferenc díjra a közvetlen munkatársak terjesztettek fel, akik megismertek az évek során. A Tisztes polgár kitüntetés esetében hasonló a helyzet, a kertbarát közösség is jól ismer, tudják, hogy mindig a segítő szándék vezetett, most ezzel az elismeréssel kicsit visszakapok ezért. Nagyon megtisztelő és jóleső érzés. Köszönet érte mindenkinek!