A második félidőben bedarálta a Kecskemétet az ASE

Az alapszakaszban a 22. bajnoki mérkőzését játszotta a Gesztenyés úton az Atomerőmű SE csapata a férfi kosárlabda NB I/A csoportjában. A találkozó előtt a paksi piros-kékek 18 győzelemmel és 3 vereséggel a második, míg a vendég Kecskemét egy meccsel többet játszva 7 győzelemmel és 15 vereséggel a tizenegyedik helyen állt a táblázaton. Tavaly november végén a hírös városban a Chandler nélkül felálló paksi csapat magabiztos, 18 pontos győzelmet aratott (KTE – ASE 68-86). A DEAC elleni Magyar Kupa döntő bronzmérkőzésén bokasérülést szenvedett Eric Lockett és az edzésen kézsérülést szenvedett Dorogi Gergő meggyógyult, és a csapat rendelkezésére állt.

Fotó: Molnár Gyula

Benkétől kapott labdát ziccerben Dukes, nem is hibázott. Egy triplával átvette a vezetést a KTE, a paksi irányító büntetőkből 4-3-ra alakította az eredményt. Két büntetővel és egy közelivel három ponttal ellépett a vendég, Chandler egy távoli találattal egyenlített. Eilingsfeld, Lake, majd Benke talált be, négy perc elteltével 12-7-et mutatott az eredményjelző. Gyorsan visszajött egálra a vendég egy kettessel és egy hármassal, de a 28. születésnapját ünneplő Lake büntetőivel és Benke középtávolijával négy pontra nőtt az előny. Lockett és Eilingsfeld is betalált, 20-15-nél időt kértek a vendégek a nyolcadik perc elején. Nem sikerült sem növelni sem megtartani az előnyt, a hátralévő időben fokozatosan csökkent a különbség a két csapat között, és egy utolsó másodperces triplával egy pontra feljött a KTE.

Rögtön az első percekben átvették a vezetést a vendégek, két perc elteltével 25-29 állt az eredményjelzőn. Dukes hármasa és Lake közelije után már az ASE vezetett, de két lila-fehér tripla után újra öt pont lett a vendégek előnye. Benke büntetőivel tartotta a lépést a hazai társaság, de egyenlíteni nem sikerült. A hetedik perc közepén paksi időkérés következett, egy vendég hárompontos után 35-40 állt a táblán. Eilingsfeld távolról, majd büntetőkből talált be, egyenlő volt az állás a kilencedik perc közepén. Dukes közelije után időt kértek a vendégek, ami után Eilingsfeld is bedobott két büntetőt, de öt másodperccel a vége előtt egy pontra csökkentette hátrányát a Kecskemét.

A nagyszünet után Benke triplája és 2+1-es akciója révén ellépett az Atom, a vendégek eközben két büntetőt értékesítettek. Lake zsákolására egy közelivel válaszolt az ellenfél, de Eilingsfeld közelijére és Chandler triplájára nem érkezett válasz, 57-47-nél időt kértek a vendégek a hatodik perc elején. Nem telt el fél perc sem, amikor Lake ismét zsákolt, és a Kecsó ismét időt kért. A jelentős, 12 pontos paksi előny gyorsan elolvadt, a vendégek irányítója, a 40. évében járó Wittmann Krisztián két triplával felhozta csapatát 59-53-ra a hetedik perc vége felé. Ezúttal sikerült megállítani a lila-fehérek felzárkózását, akik egyre több hibával játszottak, míg hazai oldalról Lake és Benke is betalált, Dukes pedig kétszer talált be távolról.

Az utolsó tíz percben őrizte előnyét az ASE, a vendégek leginkább a távoli dobásokra koncentráltak, a palánk alatt és a festékben a paksi csapat dominált. Az utolsó percekben Lockett kétszer is eredményes volt, Benke labdaszerzés után dobott egy ziccert, az utolsó pontokat Eilingsfeld János szerezte.

Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 91-77 (25-24, 19-19, 26-15, 21-19,).
ASE: J.J. Chandler 17/6, Lockett 6, Dukes 17/9, Kovács Á. -, Eilingsfeld 16/3, Révész 2, Benke 23/3, Halmai -, Géringer NJ, Dorogi -, Lake 10, Kucsora NJ.

Konstantinos Flevarakis: A második félidőnk jobb volt, nagyon fontos győzelmet szereztünk. Gratulálok a játékosaimnak.

Benke Szilárd: Volt egy rossz első félidő és egy jó második. Kemény mérkőzésre kényszerítettek bennünket, de a második félidőben a mi akaratunk érvényesült.