Pakson találtak otthonra
Egy folyton mosolygós energiabomba és egy csendes háttérember. Takácsné Tóth Márta és Takács József párosa, ahogy az elmúlt ötven év igazolta, kiválóan működik. A házaspárt a valamikori Paksi Konzervgyár csábította a városba – bármilyen meglepő is – az egykori szovjetunióbeli Krasznodárból.
A Takács házaspár Hegyalja utcai házának teraszáról szinte rálátni az egész városra a Dunát is beleértve. Imádják a házat is, a várost is. 1988 óta ez a ház az otthonuk, itt nevelték fel három gyermeküket.
Paksra azonban hozzávetőleg másfél évtizeddel korábban, pontosan ötven esztendeje érkeztek.
Két év eltéréssel költöztek: bár Márta pályázott a paksi állásra, előbb férje érkezett, neki még be kellett fejeznie az egyetemet majd’ háromezer kilométerrel távolabb. Józsi a Komárom megyei Keréktelekiről került Esztergomba szakközépiskolába, ahol géplakatosnak tanult. Esze ágában sem volt egyetemre menni, pláne nem a Szovjetunióba, de egyik tanára unszolására végül jelentkezett. Így találta magát Krasznodárban, ahol rövid idő múlva őt bízták meg azzal, hogy patronálja a magyar diákokat. Egyikük volt Márti, aki Pápán nevelkedett, s az ottani neves Türr István Gimnáziumban érettségizett. Élelmiszeripari mérnöknek tanult, s még az egyetemi évek alatt beadta a jelentkezését az összes dunántúli konzervgyárba, de csupán a paksi kecsegtette szolgálati lakás lehetőségével. Mivel férje két évvel korábban megszerezte mezőgazdasági gépészmérnök diplomáját, ő költözött előbb Paksra abban a reményben, hogy a termelőszövetkezetben, állami gazdaságban kap állást. Végül ő is a konzervgyárban kezdte pályafutását, majd az újonnan létrehozott kenyérgyárba került, amelyet orosz alagútkemencével szereltek fel, így orosz műszaki nyelvet ismerő szakemberre volt szükség, aztán ő lett az üzem vezetője. Három év múlva behívták a pártbizottságra, és itt közel egy évtizeden át gazdaságpolitikai munkatársként dolgozott. 1988-tól nyugdíjba vonulásáig, azaz 2007 decemberéig a paksi atomerőmű primerköri gépészeként műszakozott, így biztosította a folyton tanulni, fejlődni vágyó felesége és a család számára a stabil hátteret. Márta gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán a Paksi Konzervgyárban annak ellenére, hogy két-két év különbséggel három gyermeket szült. Dóri 1978-ban született, Márta húsz hét szülési szabadság után már három műszakban dolgozott. ’80-ban érkezett a családba az első fiú, Jozsó, akit a zenészvilág Jozzyként ismer, majd ’82-ben Viktor. Édesanyjuk felsőfokú német nyelvvizsgát tett, elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát. 1995-ben a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara külkapcsolatokkal foglalkozó munkatársa lett, majd 2002-ben ő is csatlakozott a Paksi Atomerőmű szakembergárdájához szerződéskötőként a Beszerzési Osztályra, amelynek 15 éven keresztül volt aktív tagja. Olybá tűnik, hogy minden akadályt könnyűszerrel vettek, mivel kiváló csapatot alkottak. A Hegyalja utcai házba költözés is kalandosra sikerült: még minden holmijuk dobozban volt, amikor a három gyerekkel útra keltek, hogy megmutassák a várost, az országot, ahol közös életük kezdődött. Dóri orvos lett, a két fiú közgazdász diplomát szerzett. Zenét mindegyikük tanult, mert szüleik azt vallják, hogy a zene fontos, ezért is voltak szinte elbűvölve, hogy mire Paksra költöztek, itt is megnyílt a zeneiskola. Emellett a temérdek sportlehetőség is komoly vonzerőt jelentett. De nemcsak ezek miatt szeretik a várost, hanem a nyugalom, a környezet és az itt élő emberek miatt is. Nemcsak ők érzik itt remekül magukat, hanem népes családjuk is: tíz unokájuk van. Jozzyék Budapesten, Viktorék Szegeden élnek, Dóriék pedig Németországban. Szerencsére rendszeresen sikerül az egész családot „összeterelni”, legutóbb Balatonfüreden voltak együtt. Csodálatos a családjuk, amit a közben előkerült album képei igazolnak. A fotókönyvet a gyerekektől kapták az ötvenedik házassági évfordulójukra.
Nyugdíjasként is a jól bevált recept alapján élnek: Józsi csendesebben, lassabban, Márti aktívan.
Egyebek mellett fest, amiről a falakon látható alkotásai tanúskodnak. A gyerekek vásárolták neki az első festőállványt, és tőlük kapta ajándékba az online kurzuson való részvételi lehetőséget is. Ír, sőt fordít is verseket. Elsősorban angolról magyarra, mert – mint ennek okán kiderül – angol nyelvvizsgát is tett, ugyanis az erőműves időkben arra is szüksége volt. Rendszeresen jelennek meg írásai a Paksi Tükörben, figyelemmel kíséri az országos pályázatokat is, amelyeken eredményesen szerepel. A beszélgetés apropóján előkerült kötetek egyikében egy férjéhez írt vers, a másikban egy pikáns Hófehérke átdolgozás jelent meg a neve alatt. S, hogy el ne feledkezünk róla: énekel is, éppen huszonöt éve tagja a Paks Városi Vegyeskarnak.
Megjelent a Paksi Hírnök február 28-i számában.