Átmeneti vízhiány
Átmeneti vízhiányra kell számítani 2022. április 20-án és 21-én 8.30 és 14.30 óra közötti időtartamban Pakson, az Öreghegy utcában, Kálvária utcában, a Csonka közben, Vas közben
TovábbÁtmeneti vízhiányra kell számítani 2022. április 20-án és 21-én 8.30 és 14.30 óra közötti időtartamban Pakson, az Öreghegy utcában, Kálvária utcában, a Csonka közben, Vas közben
TovábbIdén első alkalommal rendezték meg a Spájzot a Szent István téren. A vásár ezúttal a húsvét tematika köré épült. Az érdeklődők közel harminc termelő kézműves termékei közül válogathattak.
TovábbA költészet napja alkalmából Mesélő-verselő telefonfülkét adtak át az Atom téren április 11-én. Örkény István „A ballada költészet hatalmáról” című egyperces novellája ihlette telefonfülkében a paksi és környékbeli lakosok által elszavalt versek hallhatók
TovábbMostantól négy elektromos robotfűnyíró segíti a DC Dunakom Zrt. szakembereinek munkáját a Táncsics parkban. A környezetbarát gépek akár ötezer négyzetméteres területen is alkalmazhatók. Az új eszközök akkumulátorral működnek, emellett lopásvédettek és GPS is van bennük…
TovábbElismerésben részesült a Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola. A diákok jelentkeztek a Javíts egy jegyet! című felhívásra, és jól szerepeltek a pályázaton. Az ezzel járó elismerést a 11. osztály a napokban vette át Budapesten. A diákok azzal érdemelték ki az elismerést, hogy az elmúlt fél évben, ők javítottak a legtöbbet a tanulmányi átlagon, Pakson…
TovábbA Balance Wheel Group koncertjével avatták fel a próbatermet, amelyet a Csengey Dénes Kulturális Központ alagsorában alakítottak ki. Az Arcadia névre keresztelt helyiség megközelítőleg 60 négyzetméter, körülbelül 30-35 ember befogadására alkalmas…
TovábbMár elérhető a www.paks.hu oldalon a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiáról szóló kérdőív, amivel az önkormányzat célja, hogy felmérje a paksi lakosok véleményét a város jelenlegi helyzetével és jövőbeli fejlesztésével kapcsolatban. A kérdőív anonim és körülbelül 15 percet vesz igénybe a kitöltése, amelyre április 15-ig van lehetőség…
TovábbA SafeCross okoszebra rendszer lényege, hogy egy érzékelőnek köszönhetően a sötétben villogó LED-fények jelzik az autósoknak, ha gyalogos közelíti meg az átkelőt…
TovábbHárom utcában indult felújítás a napokban Pakson. Út- és járdafelújítást végeznek a Kálvária és a Gábor Áron utcákban, valamint a Kápolna utca körforgó és Zsíros köz közötti szakaszán…
TovábbA Székely Szabadság Napja alkalmából tartott megemlékezést az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete a paksi Székelykapunál. A Székely Nemzeti Tanács 2012. januári határozata óta minden évben március 10-én országszerte tartanak megemlékezéseket. 1854-ben ezen a napon végezték ki azokat a székely hősöket, akik az elbukott magyar forradalom lángját szerették volna újra fellobbantani…
Tovább