Az alkalmazott fizika fellegvárába látogattak
Nagy teljesítmények randevújának is nevezhetnénk azt a találkozót, amit Hamvas István vezérigazgató kezdeményezett az idei Nemzetközi Ifjúsági Fizikatorna – Youth
TovábbNagy teljesítmények randevújának is nevezhetnénk azt a találkozót, amit Hamvas István vezérigazgató kezdeményezett az idei Nemzetközi Ifjúsági Fizikatorna – Youth
TovábbNemzetközi pályázatra kapott meghívást, ennek keretében Kaliforniában mutatkozik be Vincze Erika. A Calligraphies in Conversation 2016, Third International Exhibition, azaz
TovábbÖtvennyolc település fogadta el a Tolna Megyei Önkormányzat meghívását idén a Vár a Megye programra, amely egyben a Tolna Megyei
TovábbÁder János, Magyarország köztársasági elnöke dr. Kuti István László rendőr ezredesnek, a Paksi Rendőrkapitányság Vezetőjének hivatása iránti elkötelezettséggel végzett felelősségteljes
TovábbMagyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki a nemzetközi és hazai energetika és nukleáris technika területén végzett magas színvonalú szakmai és vezetői
TovábbRitka az olyan út, amelyről Magyar Zoltán úgy érkezik meg, hogy már vágyik a hazaérkezésre. A dél-amerikai kerékpártúra ilyen volt.
TovábbNem szokványos kezdeményezéssel buzdította a Fortuna rádió stábja a paksiakat arra, hogy szurkoljanak együtt a Rióban szereplő paksi sportolóknak: hétfőn reggel
TovábbSzerencsésen, épségben és rengeteg új élménnyel gyarapodva megérkezett Rió de Janeiróba a biciklis Csepel expedíció. Magyar Zoltán és péceli társa
TovábbA világ első 3+ generációs atomerőművét augusztus 5-én, pénteken hajnalban próbaüzemben rákapcsolták a hálózatra és mintegy 240 MW-os villamos teljesítményszinten,
TovábbAhogy a kampány alatt, most is az Süli János vezérelve, hogy a város érdekében mindenkivel kész együttműködni. Paks polgármestere, ha
Tovább