Orbán Viktor: Paks szimbolikus hely
Paks szimbolikus hely ma Magyarországon, hiszen itt zajlik majd az ország legnagyobb fejlesztése. Éppen ezért fontos, hogy a paksiak öntsenek
TovábbPaks szimbolikus hely ma Magyarországon, hiszen itt zajlik majd az ország legnagyobb fejlesztése. Éppen ezért fontos, hogy a paksiak öntsenek
TovábbÉrtékes információkkal szolgálnak a Nyugat-Mecsekben végzett földtani vizsgálatok, amelyeket azzal a céllal indítottak újra idén, hogy kijelöljék a hazánkban keletkező
TovábbEgy lengyel céggel, a Led Pack Managementtel kötött szerződést a Protheus Zrt. A Led Pack arra kapott megbízást, hogy elkészítse
TovábbMíg az építésben negyven százalék hazai részvétel a cél, addig az üzemeltetés és karbantartás területén száz százalék – mondta el
TovábbSeszták Miklós szerint Paks ma nem ott tart, ahol kellene; egy szürke kisváros hétköznapjait éli. – Amennyiben a Kozmann György
TovábbÖnmagáért beszél, amit a paksi atomerőműben láttam, most már értem azt a kormányzati döntést, ami az ország energiamixét atom-, szén-
TovábbKözel kétmillió kilométert tesznek meg a Gemenc Volán Zrt. autóbuszai az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a társaság közötti együttműködés
TovábbÚjra magyar autóbuszok róhatják az ország útjait, amennyiben megvalósulnak az Evopro Holding tervei. A prototípus már megvan. Nem is akármilyen:
TovábbNapelemmel, sűrített levegővel, elektromos motorral, emberi erővel hajtott járművek versenyeztek szombaton Budapest belvárosában. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. negyedszer
TovábbKötetlen baráti találkozót tartott péntek délután a Sárgödör téren a választások előtti kampány hajrája előtt a Polgári Összefogás Paksért Egyesület.
Tovább