Környezet- és természetvédelmi feladatokat, projekteket támogatnak

Környezet- és természetvédelmi feladatok, projektek megvalósítását támogató pályázatot írt ki a gazdasági bizottság, a keretösszeg másfél millió forint. A városban működő bejegyzett alapítványok, közalapítványok, egyesületek és társadalmi szervezetek 2018. május 11-én 12 óráig adhatják be pályázataikat…

Tovább

Felújítják a templombelsőt és az egykori iskolaépületet

Hatvankilenc millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Paksi Református Egyházközség épületeinek felújítását. Legutóbb 2008-ban végeztek külső tatarozást a templomon, idén az épület belseje is megszépülhet. A régi református iskola épületében korszerűsítik a konyharészt és beépítik a tetőteret…

Tovább

Minden eddiginél több látogató járt tavaly a Paksi Képtárban

Több mint 15 ezren jártak 2017-ben a Paksi Képtárban, amely megnyitásának tizedik évfordulóját ünnepelték tavaly. A Paksi Képtár idén is aktívan folytatja a tevékenységét. 2018-ban várhatóan ismét megszervezik a Paksi Jazz Fesztivált, valamint viszik tovább a korábban elindított rendezvénysorozatokat és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat.

Tovább