Egymás közt – 2022.12.21. – Nyiratiné Nász Rózsa

A munka és a magánélet összeegyeztetése, az okmányiroda vezetői pozíciójának betöltése támogató családi háttér nélkül nem sikerült volna – mondta Nyiratiné Nász Rózsa az Egymás Közt Gyimóthy Évával című műsorunkban. A Paksi Kertbarátok Egyesületének elnöke elárulta: idén nemcsak az egyesület jubilált. Férjével a nyáron ünnepelték a 45 éves házassági évfordulójukat. A nagycsaládos szakember őszintén beszélt arról, honnan ered természetszeretete, karrierjének mely állomásaira emlékezik vissza szívesen, és karácsonyi szokásaikba is beavatta a nézőket.

Tovább

Egymás közt – 2022.11.23. – Dr. Sátor Vera

A jog nem tud minden emberi problémára választ adni, ez valójában társadalmi mérnökösködés. A vitákat első körben érdemes kommunikációval rendezni” – fogalmazott Dr. Sátor Vera Egymást közt Gyimóthy Évával című magazinunk legújabb részében. Paks aljegyzője azt mondta, édesapjától látott példát a közjó szolgálatára. A több diplomás szakember a műsorban a közigazgatási jog szépségéről, családjához és a városhoz fűződő viszonyáról, divat iránti szenvedélyéről is beszélt. Elárulta: nagy álma New Yorkba eljutni.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.10.26. – Kürtösi Krisztián

A templom körül sétálva gyóntatta a hívőket Kürtösi Krisztián Bátaszéken a koronavírus-járvány idején. A katolikus pap kreatív megoldásokat alkalmazva tartotta a kapcsolatot a hitközösség tagjaival pandémia idején. Paks új plébánosa az Egymás Közt Gyimóthy Évával című magazinunkban őszintén beszél lelki pásztori feladatairól, édesapja elvesztéséről, a gyász feldolgozásáról, a megbocsátás fontosságáról. Kürtösi Krisztiánról kevesen tudják, hogy minden nap hajnali öt órakor kel, ebéd után szeret sziesztát tartani, és imád utazni. A legfontosabbnak pedig azt tartja, meghallgassa a hozzá fordulókat. Vallja: a lelki probléma, vagy a bűntudat csak úgy enyhíthető, ha beszélünk róla.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.09.28 – dr. Tóth Gábor

„A műtét az egy alkotás. Egyféleképpen lehet megoperálni egy beteget: jól és a tökéletességre törekedve” – mondta Egymás közt Gyimóthy Évával című magazinunk következő részében Dr. Tóth Gábor a Tolna Megyei Balassa János kórház sebész szakorvosa, érsebész szakorvos jelöltje. Úgy véli, a műtét megfelelő időpontjának kiválasztása legalább olyan fontos, mint az operáció tökéletes elvégzése. A jelenleg Szekszárdon dolgozó, Pécsen gyakorlatát végző orvos annyira szereti Paksot, hogy nem volt hajlandó elköltözni innen. Célja pedig az, hogy olyan tisztességes életet éljen és olyan józan felfogással, ahogy a szülei tették.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.08.31. – Hum József

Hum József élete 2014 júliusában gyökeresen megváltozott, amikor egy lovas baleset miatt tolószékbe került. Az elmúlt nyolc év élete újjáépítésével, állapota elfogadásával telt. Vallja: Ha az ember meg akar oldani egy problémát, megoldja, ha problémát akar kreálni, azzal is sikerrel jár. Mindenki eldöntheti, hogyan reagál egy adott helyzetre. Számára nincs lehetetlen. Ezt az életfelfogást édesapjától látta. Egymás Közt Gyimóthy Évával című magazinunk következő vendége őszintén beszél a mozgássérültek társadalmi elfogadásáról és megküzdési stratégiájáról.

Tovább

Egymás Közt Gyimóthy Évával – 2022.07.20. – Dr. Felföldi Ferenc

Dr. Felföldi Ferenc, a Paksi Gyógyászati Központ gasztroenterológiai osztályát vezető főorvos számára a családja, felesége és három gyermeke  jelenti a támaszt és a vigaszt. Az életében bekövetkezett fordulópontok után még inkább értékeli a velük töltött időt. Erről, boldog bölcskei gyermekkoráról, az orvosi pálya szépségeiről és nehézségeiről is beszélt Egymás közt Gyimóthy Évával című műsorunkban.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.06.22. – Soós Erika

Soós Erika fontosnak tartja az emberek segítését, a társadalom érzékenyítését a fogyatékkal élők iránt és azt, hogy kiálljon maga és mások mellett. Azt mondja, nem érdekli mások véleménye. – Van egy erős belső szűrőm: én mit tettem ma másokért, és ha ez rendben van, akkor nyugodt a lelkiismeretem – fogalmazott a Gyermekemért Alapítvány kuratóriumi elnöke az Egymás közt Gyimóthy Évával című magazinunk vendégeként. Soós Erika beszélt nehéz gyermekkoráról és arról, kik segítették útján. Azt mondja: nehéz életének az a jutalma, hogy vannak gyermekei, unokái.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.06.01. – Barta József

„Ha egy tehetős ember érzéketlen mások problémái iránt, feleslegesen szerezte meg a javakat” – vallja Barta József, a Suzuki Barta Cégcsoport tulajdonosa. Az üzletember, aki újra megtalálta a boldogságot párja és az ő lánya oldalán, az Egymás közt Gyimóthy Évával című műsorunk vendégeként őszintén mesél élete fordulópontjairól, a rendszerváltásról, felesége haláláról. Barta József hisz Istenben, a felsőbb hatalomban, de úgy véli, nem elég várni a csodát, a sikerért sokat kell dolgozni és nyitottnak kell lenni a változás irányába.

Tovább

Egymás Közt Gyimóthy Évával – 2022.05.11. – Gutai Istvánné

Gutai Istvánné az Egymás Közt Gyimóthy Évával című műsorunk következő vendége. A beszélgetésben olyan érdekességeket tudhatunk meg az egykori könyvtárosról, mint hogy, mi a jó házasság titka, mi az a szolgáló szeretet, ami szerinte az életét jellemzi, mit hozott otthonról a sváb származásán kívül és mi volt élete legdrámaibb és egyben legmeghatóbb pillanata.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.04.20. – Molnár Imréné

Magazinunkban ezúttal Molnár Imrénével, az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány egykori alapítójával beszélgettünk, akinek a karitatív munkáját számos díjjal ismerték már el. Idén megkapta a Megyei Prima díjat a VOSZ Tolna megyei szervezetétől és a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is. A beszélgetés során azonban mindenki számára világossá válik, Ancika nem a díjakért segített és segít másokon ma is, hanem azért, mert szeret adni. Szerinte ez a legjobb dolog az életben. Az interjúban beszél gyermekkoráról, szociális érzékenységének kialakulásáról, nevelési elveiről. Vallja: semmi sem történik véletlenül.

Tovább