Közélet Közelről – 2024.12.27. – Ez történt az évben
Ez történt az évben című műsorunkban, minden esztendő végén igyekszünk feleleveníteni a legfontosabb közéleti eseményeket is. 2024 összefoglalója rendhagyó, hiszen
TovábbEz történt az évben című műsorunkban, minden esztendő végén igyekszünk feleleveníteni a legfontosabb közéleti eseményeket is. 2024 összefoglalója rendhagyó, hiszen
TovábbA karácsony a szeretet, a hit és a remény ünnepe, amely a Megváltó, Jézus Krisztus születésének ünnepe is. De ez
TovábbAdventi Fesztivált rendezett az öt paksi keresztény felekezet december 14-én a Csengey Dénes Kulturális Központban. A programok között székelyföldi betlehemes, koncert, gyermekprogram, táncház és díjátadó is szerepelt. A meghívottak között volt Lackfi János, József Attila-díjas költő, író, műfordító is. Ebből láthatnak összefoglalót.
TovábbAz év utolsó hetei is aktívan telnek a Paks II. projektben: megérkezett a projekt fontos lépésekkel került közelebb az első betonöntéshez. Az elmúlt hónapokban nagy erőkkel dolgoztak a terület-előkészítésen, a nagyberendezések gyártásán, miközben fontos döntések is születtek annak érdekében, hogy megépüljön Pakson a két új atomerőművi blokk. Mai magazinunkat a lassan véget érő esztendő összefoglalójával kezdjük, majd a hazai nukleáris szakma seregszemléjére látogatunk el.
TovábbA mai Lelátó magazinban vendégünk volt Bedecs Ferenc, akivel az Atomerőmű SE szakosztályainak 2024-es szereplését értékeltük. A beszélgetés során részletesen kitértünk az egyes sportágak idei eredményeire, a sportolók teljesítményére.
Tovább