Hit-Élet – 2021.02.15. – Bor Imre
Bor Imrét nevezték ki a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjévé. Erről az eseményről és ennek jelentőségéről beszélgetünk a stúdióban Bor Imrével.
TovábbBor Imrét nevezték ki a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjévé. Erről az eseményről és ennek jelentőségéről beszélgetünk a stúdióban Bor Imrével.
TovábbA Paksi Baptista Gyülekezet istentiszteletén Vasadi Teodor lelkipásztor hirdette az igét január utolsó vasárnapján.
TovábbHit-Élet című vallási műsorunkban az ökumenikus imahét kapcsán szó lesz a vallási közösségek kapcsolatáról. A stúdióban a vendég Vasadi Teodor, a baptista közösség lelkipásztora.
TovábbKarácsony első napján a Paksi Pünkösdi Gyülekezet istentiszteletét rögzítette a TelePaks stábja.
TovábbA karácsony jelentőségéről és az ünnep jelentéséről beszélgettünk Kutas Attila katolikus plébánossal a Hit-Élet vallási magazin decemberi adásában. A műsorban értékeltük a 2020-as évet is.
TovábbVallási magazinunk mostani adásában az evangélikus gyülekezet istentiszteletét láthatják felvételről.
TovábbAz adventi időszak teli van várakozással, 2020-ban pedig a koronavírus-járvány miatt is feszültebb a levegő. Hogy hogyan lehet megtalálni a békét ebben az időszakban, arról Nepp Évával, a Paksi Evangélikus Egyházközség lelkészével beszélgettünk.
Tovább1517. október 31-én egy ágoston rendi szerzetes kiszögezte követeléseit és tanításait a wittembergi vártemplom kapujára. Luther Márton ezen tettét azóta is szimbolikusan a reformáció kezdetének tekintjük. Műsorunkban egyebek mellett erről is beszélgetett Weller P. Hanna a vendégeivel, Lenkeyné Teleki Máriával és Lenkey Istvánnal, a Paksi Református Egyházközség lelkipásztoraival.
TovábbVallási magazinunkban ezúttal a Paksi Baptista Gyülekezet istentiszteletét láthatják, ahol a gyülekezet lelkipásztora, Vasadi Teodor hirdetett igét.
TovábbA szokott rendben zajlanak az istentiszteletek a legtöbb paksi egyházban az utóbbi hónapokban, ám tagadhatatlan, hogy érzelmi és lelki szinten, a pandémia mindenhol ott hagyta keze nyomát. Hogy milyen megoldást nyújt ilyenkor az egyház, többek között erről is kérdeztük vendégünket, Vasadi Teodort, a Paksi Baptista Gyülekezet lelkipásztorát.
Tovább