Advent harmadik vasárnapja: Nagy Balázs gyújtotta meg az öröm gyertyáját

Nagy Balázs alpolgármester mondott köszöntőt advent harmadik vasárnapján, majd meggyújtotta a városi koszorú harmadik gyertyáját, ami az öröm szimbóluma. December 15-én is közösen hangolódhattak a karácsonyra azok, akik ellátogattak a Csengey Dénes Kulturális Központba. Fellépett a PityPang zenekar, és az Abba Karácsony koncertet is megtekinthették az érdeklődők.

Tovább

Kovács Sándor Paks új alpolgármestere

Szabó Péter polgármester előterjesztésére, titkos szavazással társadalmi alpolgármesterré választotta Kovács Sándort a képviselő-testület. A megbeszélésen az idei költségvetés módosításáról, a jövő évi költségvetési koncepcióról, a Protheus Zrt. átalakításáról, a helyi építési szabályzat módosításáról, valamint városi kitüntetések odaítéléséről is döntöttek a képviselők.

Tovább

A külkapcsolatok alakulásáról számolt be Barnabás István alpolgármester

A testvérvárosokkal való kapcsolattartás akkor igazán kifizetődő, hogyha a települések gazdasági előnyre tesznek szert, új ismeretségek alakulnak, illetve kulturális információk áramlanak a két fél között. Erre hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Barnabás István alpolgármester.

Tovább

Közélet Közelről – Bana János Paks új alpolgármestere – 2017.07.17.

Bana Jánost választotta alpolgármesternek július 12-i rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A grémium előző tanácskozásán módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatát, ez a döntés tette lehetővé az új alpolgármester kinevezését és egyben az ezzel járó bizottsági struktúraátalakítást.

Tovább

Mit nézzünk ma?

Február 16-án 17 órakor a Megaagy című amerikai animációs filmet vetítik a művelődési központ színháztermében. Az ötletes történet sajátos humorával

Tovább