A Paks II. Zrt. megkapta a résfal építési engedélyét
A kiadott engedély fontos lépés az új atomerőművi blokkok létesítésének megkezdéséhez…
TovábbA kiadott engedély fontos lépés az új atomerőművi blokkok létesítésének megkezdéséhez…
TovábbA Paks II. beruházás, egy új atomerőmű építése kivételes és egyben izgalmas feladat is – mondta a Paksi Hírnöknek adott interjújában Süli János. A projektért felelős minisztert a beruházás előrehaladásáról, a kapcsolódó fejlesztésekről is kérdeztük…
TovábbA segédépületek kivitelezése és a főépület létesítésének engedélyezése zajlik a Paks II. projektben. Süli János miniszter a TelePaks adásában beszélt arról, hogy a hatóság által kért adatszolgáltatáson dolgoznak a szakemberek…
TovábbA vállalt 2029-es, illetve 2030-as határidőre elkészül a két új atomerőműblokk – mondta a VG-nek Alekszandr Merten, az ASZE alelnöke. A Paks II. projekt fővállalkozójának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a Paks II. Zrt. mint megrendelő és az oroszországi Roszatom leányvállalata, az ASZE mint fővállalkozó dolgozik az Országos Atomenergia Hivatal által kért hiánypótláson. – A projekt a magyar féllel egyeztetett terv szerint halad – hangsúlyozta…
TovábbAz önkormányzat értesíti a lakosságot a Paks II. Atomerőmű Zrt. 7031 Paks, 8803/16. hrsz. alatti telephelyén létesítendő 5. és 6. blokkok mint új, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem Biztonsági Jelentésével kapcsolatos közmeghallgatás tartásáról…
TovábbKészül az acél- és betonacél-összeszerelő üzem és a korróziógátló munkálatok komplexuma, valamint az évi 300 ezer köbméter kapacitású betonüzem. Az engedélyezés és a műszaki szakemberek elhelyezése terén is komoly előrelépések történtek. Mittler István kommunikációs igazgató szavai szerint az első őszi hetek igen mozgalmasan telnek a Paks II. projektben…
TovábbA fizikai védelmi terv mindenben megfelel a követelményeknek, a nukleáris hatóság kiadta a Paks II. Zrt. részére a fizikai védelmi engedélyt, tájékoztatott Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója…
TovábbA MAVIR előrejelzése 2030-ra már 8000 megawattos áramfogyasztási csúcsokat prognosztizál. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója rámutatott, hogy a növekvő áramigény is igazolja, hogy a hazai nukleáris kapacitás hosszú távú fenntartása az ellátásbiztonság szempontjából nemzeti érdek…
TovábbA Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern megkezdte a kínai Tianwani Atomerőmű 7. és 8., valamint a Hszidapu Atomerőmű 3. és 4. blokkjának építését. Ebből az alkalomból ünnepséget tartottak 2021. május 19-én, amelyen Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök távkapcsolás keretében vett részt…
TovábbNyárra elkészülhet a Süli János által vezetett apparátus paksi irodaháza, és a két blokk megépítését koordináló minisztérium átteszi a székhelyét Paksra. – A központ itt, a fővárosban pedig egy kirendeltségünk működik majd – nyilatkozta Süli János a TelePaksnak. A paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a Paks II. beruházással összefüggő egyéb építési munkáról is beszámolt, illetve tájékoztatott a 2021 első felére tervezett talajelőkészítő munkálatokról is…
Tovább