Színes programok az ürgemezőn augusztus 20-án
A Szent István napi rendezvénysorozat délután az Ürgemezőn folytatódott, ahol gyermekprogramok, színpadi műsorok, ételek és italok várták a résztvevőket.
TovábbA Szent István napi rendezvénysorozat délután az Ürgemezőn folytatódott, ahol gyermekprogramok, színpadi műsorok, ételek és italok várták a résztvevőket.
TovábbSzent István királyt ünnepeljük, aki nem csak államot alapított, országot épített, kitartásával, hitével, emberi nagyságával több, mint ezer éve kijelölte utunkat, jövőnket. Ezt mondta Szabó Péter Paks polgármestere az augusztus huszadikai városi ünnepségen. A Jézus szíve templomban tartott megemlékezésen sor került a kenyérszentelésre is.
TovábbVárosi ünnepség – 2018. augusztus 20.
TovábbSzent István királyt ünnepeljük, aki nem csak államot alapított, országot épített, de kitartásával, hitével, emberi nagyságával több, mint ezer éve kijelölte utunkat, jövőnket, integrációnkat, fejlődésünk szellemi, lelki útját – nyitotta ünnepi beszédét Szabó Péter, polgármester augusztus 20-án. Arról beszélt, mit ad mai életünkhöz Szent István király műve és személye, mit tanulhatunk tőle, mit üzen öröksége a paksiaknak életünkről, jövőnkről, közös sorsunkról…
TovábbAugusztus 20-án délelőtt 10 órakor városi ünnepség és ünnepélyes kenyérszentelés lesz a Jézus Szíve templomban. A színpadi programok 15 órakor kezdődnek az ASE sportcsarnok melletti füves területen felállított nagysátorban. A szervezők családi és gyermekprogramokkal is készültek…
TovábbÜnnepi szentmise és megemlékezés a Jézus Szíve-templomban, könnyűzenei fellépők, családi és gyermekprogramok, és az elmaradhatatlan tűzijáték, mind az augusztus 20-i városi rendezvény része lesz Szent István nap alkalmából. A hétfő délutáni eseményeket az ASE csarnok melletti füves területen rendezik.
TovábbAz augusztus 20-i városi rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében Pakson, a Gesztenyés út és a Kishegyi út kereszteződése, valamint a garázssorra vezető bekötőút teljes szélességében le lesz zárva 2018. augusztus 20-án 13 és 22 óra között…
TovábbA nyár zárásaként nemzeti ünnepünkhöz méltó városi rendezvényt terveztünk, szerveztünk – tájékoztatott Tell Edit, a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője. Elmondta, hogy a kormányzat által meghirdetett Családok éve 2018 országos kampányhoz csatlakozó rendezvénynek szánt programokkal színvonalas szórakozást, értelmes időtöltést kívánnak nyújtani a családoknak augusztus 20-án…
Tovább– Szent István valódi példakép, akitől tanulhatunk, aki nem a mai modernnek mondott világ értékrendje szerinti pillanatember, akit felejtésre ítél
Tovább– Szent István valódi példakép, akitől tanulhatunk, aki nem a mai modernnek mondott világ értékrendje szerinti pillanatember, akit felejtésre ítél a legkönnyebb fuvallat is – mondta Szabó Péter alpolgármester a Jézus Szíve templomban tartott augusztus 20-i városi ünnepségen. Kiemelte, hogy Szent István királyunk az alázat tiszta lelkületével építette fel országunkat, felismerte, hogy szervezettség, tudás és hit nélkül gyengék és bukásra ítéltek vagyunk.
Tovább