Két falunap egy hétvégén
A hétvégén két falunap is volt Paks külső városrészén, Csámpán és Dunakömlődön. Dunakömlődön a faluház mellett egymást követték az előadók
TovábbA hétvégén két falunap is volt Paks külső városrészén, Csámpán és Dunakömlődön. Dunakömlődön a faluház mellett egymást követték az előadók
TovábbMatt Damon és Scarlett Johansson főszereplésével nézhetik meg a mozikedvelők szombaton 17 órakor az Igazi kaland című amerikai vígjátékot. Vasárnap
TovábbA tervezett ütemben halad a Paks és Csámpa közötti, mintegy négy és fél kilométer hosszú kerékpárút kivitelezése. Az építést végző
TovábbTevékeny, eseménydús esztendő volt a tavalyi a csámpaiak életében: feloldották az atomerőmű miatt egykor törvényben előírt építési tilalmat és kiépült
TovábbApró, de gyors léptekkel érkezik elénk az utolsó csámpai tanító, azaz Magdolna nővér a vincés nővérek budai rendházában. Mosolyogva tessékel
TovábbNapokon belül elkezdődik a Paksot és Csámpát összekötő, a 6-os út mellé tervezett kerékpárút építése. Március első napjaiban a geodéziai
TovábbA Tolna Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége helyszíni szemlét tartott az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd szakasz, Paks-Csámpai bekötőút forgalomba-helyezési engedélyezése kapcsán. A
TovábbÚgy látszik, egyeseket idén is felkészületlenül ért a havazás: tegnap délután két kocsi ütközött a 6-os úton Csámpa és Dunaszentgyörgy
TovábbTárgyalóasztalhoz ültek a felek, de még nem született meg a megoldás a csámpa-biritói bekötőúttal kapcsolatban. Az egyeztetést a Tolna Megyei
TovábbNapirenden van az atomerőmű körüli biztonsági övezet határainak módosítása, ami Csámpa jövője szempontjából fontos tényező lehet, hiszen a biztonsági övezeten
Tovább