Folytatódott az egyeztetés
Folytatódott az egyeztetés a dunai vízijármű-tulajdonosokkal az Árvíz utcai csónaklerakó kapcsán május 30-án..
TovábbFolytatódott az egyeztetés a dunai vízijármű-tulajdonosokkal az Árvíz utcai csónaklerakó kapcsán május 30-án..
TovábbA két új paksi atomerőművi blokk hűtéséhez, akárcsak a meglévő négyhez, a Duna vizét használják majd. Már a telephely vizsgálatakor is nagy figyelmet szenteltek ennek a témakörnek, akárcsak a létesítmény tervezésekor…
TovábbMegtartotta szezonnyitó gyalogtúráját a Legyen a Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület szombaton. A túrán a résztvevők Gangel János vezetésével megismerkedhettek a Duna túlpartján található élővilággal. Az esemény célja a közösségépítés volt. A gyalogtúra a Duna-party című projekt keretében valósult meg.
TovábbEgy 18 méter hosszú, megközelítőleg 3 méter széles, 6 tonnás korhű római hajó érkezett Paksra. Az érdeklődők megismerhették a legénységet, a kapitányt és az út részleteit is. Az országokon átívelő program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a római limes útvonalának emlékeire, egyúttal előhívja és támogassa az együttműködést az érintett Duna menti települések között.
TovábbIdén is Paks volt a Tour International Danubien (TID), azaz a 65. Nemzetközi Duna-túra egyik állomása. A TID Európa leghosszabb vízitúrája…
TovábbBemutatták „A mi Dunánk” című rövidfilmet, amelyet május 21-én a Város Napján vetítettek le az érdeklődőknek. Az alkotás interjúkon, verseken és különböző kreatív felvételeken keresztül mutatja be paksi Duna-partot. A film a Legyen a Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület pályázatának keretében valósult meg.
TovábbEgy napon: július 17-én lesz a Duna hagyományos, nem versenyszerű átúszása, valamint az Open Water Tournament nyíltvízi úszó bajnokság paksi szakaszát is ekkor teljesíthetik a versenyzők. A hagyományos Duna-átúszás most is ingyenes, a bajnokság nevezési díjának felét paksiak számára a város önkormányzata állja.
TovábbLegalább évi 300 napon át hajózhatóvá és 2,7 méter méllyé teszik a Dunát. A paksi szakaszon is terveznek beavatkozásokat, a környezetvédelmi hatásvizsgálat december végén elkezdődött…
TovábbAknai Pétert különleges viszony fűzi Pakshoz és a Duna 1533-as folyamkilométeréhez. A Kisbéka anatómiája című kötete után itt a „folytatás”, a Ház a fenyők mögött című könyve ősszel jelent meg a Pro Pannonia Kiadó gondozásában. A szerzővel a könyv apropóján beszélgettünk…
TovábbNem jelent biztonsági kockázatot a Duna vízhőmérséklete az atomerőműben – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az MTI érdeklődése nyomán.
Tovább