Befejeződött a Duna-parti sétány felújítása

1400 négyzetméteren alakult át a paksiak kedvelt helye a Duna-korzó. A terület térköves burkolatot kapott, az átalakításnak köszönhetően elhárult a balesetveszély. Szabó Péter polgármester a műszaki átadáson azt mondta, fő cél, olyan minőségben visszaadni a Duna-partot a paksiaknak, ami méltó a városhoz. Ez a folyamat elkezdődött a rekonstrukció első ütemével.

Tovább

Kiemelten figyelnek a fák épségére a Duna-part felújításakor

A tervnek megfelelően halad a Duna-parti sétány felújításának első üteme. A kivitelező tájékoztatása szerint zajlik a bontás, ezen kívül pedig már több szakaszon is a helyükre kerültek a föld alatt futó kábelek. A munka során kiemelt szempont, hogy a fák ne sérüljenek, ezért a gyökereket egyesével tárták fel és azok alá helyezték a vezetékeket. A sétány felújításának első üteme 130 millió forintból valósul meg, mintegy 1400 négyzetméteren.

Tovább

Jelentkezzen aki ismeri

Holttest a Duna paksi szakaszán! A rendőrség most a lakosság segítségét kéri, október hatodikán ugyanis egy ismeretlen nő holttestét találták meg a folyónál. Iratok híján egyelőre nem sikerült beazonosítani az áldozatot. A rendőrség szerint a körülbelül 165-170 centiméter magas, 30-40 év közötti, barna hajú, barna szemű nőnek 36-37-s méretű a lába. Fekete fűzős cipőt, fekete nadrágot, fekete színű kabátot viselt, fülében a nyomozók aranyszínű, kékköves fülbevalót találtak. A hatóság kéri, hogy aki a rajz alapján felismeri a nőt jelentkezzen a rendőrségen.

Tovább