A Tolna Vármegyei Közgyűléssel egyeztetett a paksi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója

600 millió forint biztosításának lehetőségét jelentette be sajtótájékoztatón a képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciójának nevében Leber Ferenc önkormányzati képviselő, miután frakciójuk egyeztetett Tolna Vármegye Önkormányzatával. A november 20-i sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vármegyei közgyűlés alelnökei egyeztetnek a továbbiakban az érintett települések vezetőivel igényeikről, hogy szakszerűen, minél hamarabb rendelkezésre bocsájthassák a forrásokat.

Tovább

Hahn Krisztina lesz a tizenkettedik képviselő

Döntött a Helyi Választási Bizottság a Szabó Péter önkormányzati képviselő lemondása miatt megüresedett mandátumról. Szabó Péter megválasztott képviselő október 4-én jelentette be lemondását mandátumáról. Az őt jelölő szervezet, a Fidesz-KDNP a kompenzációs lista 5. helyén szereplő Hahn Krisztinát jelentette be a megüresedett képviselői helyre. Hahn Krisztina várhatóan az október 30-i testületi ülésen teszi le képviselői esküjét.

Tovább

Terveiről tájékoztatta a lakókat Hahn Krisztina

A Pollack Mihály utcai tömbbelső felújítása, a Gesztenyés utcai parkoló, park felújítása, az Építők útján zebra kialakítása, közvilágítás korszerűsítése, padok elhelyezése – egyebek között ezeket a lakossági igényeket ismerte meg Hahn Krisztina, az 5-ös számú választókerület Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjelöltje az elmúlt időszakban. A jelölt lakossági fórumán május 23-án részt vett Szabó Péter, Paks polgármestere is, aki elmondta: Hahn Krisztina szívvel-lélekkel tesz már most a körzetért.

Tovább

Benke Gábor lakossági fóruma

Folytatná az Atom tér és megkezdené a Csengey Dénes Kulturális Központ felújítását június 9-i megválasztása esetén Benke Gábor, a 6-os számú választókörzet FIDESZ-KDNP-s képviselőjelöltje. Minderről május 21-én, lakossági fórumon számolt be az Atom téren. Az eseményen jelen volt Szabó Péter polgármester, aki nyugodt szívvel ajánlja a jelöltet a körzetben élők számára.

Tovább

Tájékoztató az ötletekről

Bejárta a körzetet és több mint 400 lakóval egyeztetett az elmúlt időszakban Tóth Imre. A 2-es választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje a begyűjtött lakossági véleményeket május 17-én pénteken sajtótájékoztatón ismertette. Mint mondta, a lakók rengeteg ötletet és véleményt fogalmaztak meg arról, hogyan lehetne még komfortosabbá, élhetőbbé és szebbé tenni a környezetet. A képviselőjelölt kijelentette továbbá, hogy a Táncsics Mihály utca felújítására is sor kerül, amennyiben a választók bizalmat szavaznak neki június 9-én.

Tovább

Elkezdődött a kampány

Elsőként adták le az induláshoz szükséges ajánlásokat a Fidesz–KDNP jelöltjei április 20-án. Szabó Péter, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje elmondta, hogy egy pozitív tartalmú és hangulatú kampányt szeretnének folyatni, és szeretnék megvalósítani azokat a városfejlesztési terveket, amelyekre 40 milliárd forintot biztosít Magyarország Kormánya.

Tovább

Elsőként adták le az induláshoz szükséges ajánlásokat a Fidesz–KDNP jelöltjei

Köszönöm a lakosságnak azt a nagyon nagy támogatást, amit tapasztaltunk az aláírások összegyűjtésekor, pár óra alatt sikerült összeszedni mind a képviselőjelöltek számára, mind jómagam számára a polgármesterjelöltséghez szükséges aláírásokat, jelentette be Szabó Péter az ajánlóívek leadásakor…

Tovább

Bemutatta képviselőjelöltjeit a Fidesz-KDNP

Újra ringbe száll a polgármesteri posztért Szabó Péter. A városvezető április 12-i sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy szeretné folytatni azt az utat, amelyet elkezdett, azért, hogy a város fejlesztését, megújítását tovább folytassa. Szabó Péter, mint fogalmazott, ezt nem egyedül tenné, így bemutatta a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeit is.

Tovább

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz–KDNP

– Újra ringbe szállok a polgármesteri posztért. Szeretném folytatni azt az utat, amelyet elkezdtem, azért, hogy városunk fejlesztését, megújítását tovább folytassam, de ezt nem egyedül teszem – jelentette be Szabó Péter azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatta a Fidesz–KDNP képviselőjelöltjeit…

Tovább