Fellobbant az első gyertya az adventi koszorún

Advent a Szent András napjához legközelebb eső vasárnap kezdődik és karácsonyig (december 25.) tart. Ez a lelki felkészülés időszaka, aminek része, hogy vasárnaponként újabb és újabb gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún, sorban a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja lobban fel. Pakson és Dunakömlődön is közös gyertyagyújtásra hívták a lakosságot…

Tovább

Megnyílt az adventi udvar, ég az első gyertya

Leber Ferenc, Paks alpolgármestere mondott köszöntőt majd gyújtotta meg a város adventi koszorúján az első gyertyát december 3-án este. Az Atom téren ezen a napon is várta látogatóit az adventi vásár, és színes zenei programok szórakoztatták a közönséget; a koncertek között a legkisebbek és a felnőttek egyaránt találhattak kedvükre valót.

Tovább

Advent harmadik vasárnapja

Leber Ferenc Paks alpolgármestere gyújtotta meg december 15-én vasárnap a városi adventi koszorú harmadik gyertyáját. A most életre keltett láng Advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. Az ünnepi programsorozat részeként vasárnap fellépett az Atomerőmű Nyugdíjasklub Énekkara, valamint Túri Lui is, szombaton pedig Molnár Ferenc Caramel koncertjét tekinthette meg a közönség.

Tovább

Adventi esték Dunakömlődön

Rendhagyó helyszínen: a római katolikus plébánia udvara helyett a Faluházban és az az előtti téren várták az ünneplőket Dunakömlődön, advent első vasárnapját megelőző pénteken. D. Nagy Tamás, a Paksi Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, majd a Tehetség Művészeti Iskola növendékei elevenítették fel az ünnepkör hagyományait. Még három pénteken hívják adventi estékre az érdeklődőket a szervezők Dunakömlődön.

Tovább