Álljunk ki Paksért

Több, mint ezer ember gyűlt össze egyes becslések szerint a Paksi Deák Ferenc Egyesület által „Álljunk ki Paksért, álljunk ki Paks adóbevételeiért” hívószavakkal megszervezett tüntetésen. Az augusztus 6-i-eseményen Nagy Balázs, Barnabás István képviselők, dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, valamint Heringes Anita, Paks megválasztott polgármestere mondott beszédet. Lehetőség volt Paks érdekében egy petíció aláírására, amelyet a kormányzathoz juttat majd el az egyesület.

Tovább

Tolna és Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata kapja a helyi adókötelezettségből származó bevételeket

A Magyar Közlöny július 31-én kiadott száma szerint Magyarország Kormánya különleges gazdasági övezetté nyilvánította a város közigazgatási területén elhelyezkedő, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló beruházás megvalósítását szolgáló ingatlanokat. Heringes Anita, a PDF megválasztott polgármestere reagált a döntésre.

Tovább

Heringes Anita: Megyünk továbbra is előre

Ahogy arról beszámoltunk, különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a kormány a Paksi Atomerőmű kapacitásfenntartásában érintett ingatlanokat, az atomerőmű adói elkerülnek a várostól. A tegnap este megjelent Magyar Közlöny szerint a gazdasági övezet működését az építési és közlekedési miniszter – azaz Lázár János – koordinálja és támogatja. A hírre reagált Heringes Anita (PDF), Paks június 9-én megválasztott polgármestere…

Tovább

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a városban

Ezt mondta a közéleti magazinban Heringes Anita. Paks újonnan megválasztott polgármestere a beszélgetés alkalmával összegezte a június 9-i helyhatósági választás végeredményét és beszélt jövőbeli terveiről is. Mint mondta, számít a polgármesteri hivatal munkatársainak szaktudására, továbbá a szervezeti és működési szabályzatot a következő képviselő-testület tagjaival közösen, együttműködésben alkotják meg.

Tovább

Közélet közelről – A vendég: Heringes Anita

Heringes Anitát, a Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF) polgármesterjelöltjét választották Paks következő polgármesterének a szavazatok 47,96 százalékával, valamint a PDF képviselőjelöltjei a nyolc választókerületből hétben győztek. Heringes Anita megválasztott polgármester volt a TelePaks Közélet közelről című magazinjának vendége a választások másnapján…

Tovább

Heringes Anita és a PDF győzelme

Szolgálatba állnak októbertől! Így összegezte a polgármester-választás végeredményét a győztes, Heringes Anita. A Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben induló polgármesterjelölt a szavazatok 47,96 százalékát szerezte meg, ez 4294 voksot jelent. A PDF képviselőjelöltjei egy körzetet kivéve mindenhol nyertek. Heringes Anita a TelePaksnak adott interjújában azt mondta, Paksnak gratulál, mert az itt élők hittek a demokráciában és belátták, hogy változásra van szükség.

Tovább

Szavazásra buzdít a PDF polgármesterjelöltje

Szavazásra buzdít a PDF polgármesterjelöltje. Heringes Anita június 7-én pénteken a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót. Mint mondta, június 9-én ismét megtelnek a szavazókörök, ezért szerinte fontos, hogy minél több választó éljen a jog adta lehetőséggel és menjen el szavazni vasárnap. Heringes Anita arról is beszélt, hogy a jövőben olyan csapattal dolgozna, amelynek tagjaival együttműködve szépen és jól lehet a várost vezetni.

Tovább