Tudatossággal megelőzhető a tragédia

Elektromos hiba, főzés, dohányzás – a szakemberek szerint gyakran ezek miatt következnek be halálos tűzesetek. „A tragédiák megelőzhetőek tudatossággal, rendszeres szellőztetéssel, megelőző intézkedésekkel, és a katasztrófavédelem bevonásával” – mondta Köves Péter. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, hozzátette: jelentősen nőtt a lakás- és kéménytüzek, valamint a szénmonoxid-mérgezések száma Tolna megyében az idén, 2021 hasonló időszakához képest.

Tovább

Háztartási hulladékkal tilos tüzelni

Többen válthatnak át gázról szilárd tüzelésre a rezsiárak emelkedése miatt a Katasztrófavédelem szerint. Érdemes tudni, hogy akár tragédiákhoz is vezethet, ha október 15-ig, vagyis a fűtési szezon kezdetéig nem nézetik át a kéményeket, fűtő, tüzelőberendezéseket szakemberrel. Háztartási hulladékkal továbbra is tilos fűteni – figyelmeztet Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Tovább

Mindig számolni kell a mustgázzal szüret idején

Az ősz a szüret és ezzel együtt a borkészítés időszaka, mely időszak jellemző veszélyforrása a mustgáz. Évről évre több alkalommal riasztják miatta a tűzoltókat, és nem múlik el esztendő tragédia nélkül. Tavaly Zala megyében, Garaboncon követelt halálos áldozatot a színtelen, szagtalan gáz. A megelőzés jegyében tartottak sajtótájékoztatót…

Tovább

Közélet Közelről – 2022.08.29. – Köves Péter és Kis-Nagy Gyula

Közélet Közelről című magazinunkban Lovász Krisztián vendégei ezúttal Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, valamint Kis-Nagy Gyula, a Szekszárdi Mentőállomás vezetője. Téma a szüreti időszak veszélyei, a kémények, tüzelő- és fűtőberendezések karbantartásának fontossága.

Tovább

Odafigyeléssel megelőzhető a mustgáz okozta tragédia

Minden évben több esetben történik országszerte mustgázmérgezés, amely halállal végződhet, ezért nem árt az óvatosság – figyelmeztet a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Mentőszolgálat. Szén-dioxid-érzékelők elhelyezését, a pincék szellőztetését és a hagyományos gyertyás ellenőrzést javasolják a szakértők a tragédiák elkerülése érdekében.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.07.25. – Köves Péter

Szinte egymást érik a szabadtéri tüzek a nyári időszakban. A Katasztrófavédelem vonulásainak jelentős részét ezek az esetek teszik ki. Csak két Tolna megyei példa, Dombóvár szomszédságában nem rég 700 négyzetméteren égett a gaz és a búzatarló, Szedres külterületén pedig 10 hektárnyi területen égett egy akácos erdő aljnövényzete. Műsorunkban a szabadtéri tüzekkel foglalkozunk főként, A vendég a stúdióban Köves Péter, a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Tovább