Szabó Péter alapelve az együttműködés és a nyitottság
Szeretné erősíteni Paks kapcsolati hálóját a város új polgármestere. Szabó Péter együttműködésre törekszik nemcsak a város határain belül, hanem azon
TovábbSzeretné erősíteni Paks kapcsolati hálóját a város új polgármestere. Szabó Péter együttműködésre törekszik nemcsak a város határain belül, hanem azon
TovábbÚjabb kiemelt fejlesztési területeket jelölt ki rendkívüli ülésén a képviselő-testület annak érdekében, hogy felgyorsítsa több tervezett beruházás, így a gyógyászati központ harmadik ütemének, valamint az elkerülő út megépítésének előkészítését. Az utóbbi projekt megvalósítása állami forrásból, a jövő év tavaszán indul a tervek szerint.
TovábbMegújul az Eötvös utcai óvoda konyhája és felújítják a dunakömlődi ravatalozót – minderről rendkívüli ülésén döntött a gazdasági bizottság. A testületi grémium mintegy 23 millió forintot biztosít a munkálatokra a gazdasági céltartalékból.
TovábbVisszaállítják a korábbi vagyongazdálkodási csoportot, lehetőséget biztosítanak polgármesteri kabinet létrehozására, két bizottságot összevontak és eggyel növelték a megválasztható alpolgármesterek számát. Többek között erről is döntött a testület a szerdai ülésén.
TovábbRacionálisabb, hatékonyabb struktúrára van szükség mind az önkormányzatban, mind a polgármesteri hivatalban, ezért módosította Szervezeti és Működési Szabályzatát rendkívüli ülésén
TovábbAz atomerőmű bővítés kapcsán felmerülő városfejlesztési feladatokról készült tanulmánytervet ismertették a képviselő-testület tagjaival szerdán délután. A dokumentum elfogadásáról májusi ülésén dönt a grémium.
TovábbCsatlakozott Paks a Klímabarát Települések Szövetségéhez, kiírta az önkormányzat a hagyományos- és a panelépületek felújítására vonatkozó pályázatát. Többek között ez is szerepelt a képviselő-testületi ülés 23 napirendi pontja között.
TovábbFelülvizsgálja közterületének használatát az önkormányzat. A képviselő-testület legutóbb 2009-ben foglalkozott a szabályozás átfogó vizsgálatával, a jogszabályok változása miatt pedig időszerűvé vált a módosítás. A rendelettel kapcsolatban március 13-áig várják a lakosok véleményét.
TovábbLiciten keresik a főként Pongrácz-házként ismert Novák-kúria új tulajdonosát, ezért értékesítésre jelölték ki – döntött rendkívüli ülésén Paks képviselő-testülete. Az
TovábbHuszonöt év kellően szép és kerek évforduló ahhoz, hogy megemlékezzünk arról, amikor Paks első demokratikusan megválasztott önkormányzati képviselő-testülete 1990. október
Tovább