Tizenhét témát tárgyalt a képviselő-testület

A költségvetési rendelet módosítása, a háromnegyed éves végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása és az önkormányzat új szervezeti és működési szabályzatának elfogadása szerepelt egyebek mellett a képviselő-testület novemberi ülésének napirendjén. A grémium tizenhét témát tárgyalt…

Tovább

Hamarosan megkezdődik a lakótelepi központi park rekonstrukciója

Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület, ahol negyedszer módosították a 2019-es költségvetést. A Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. (PFV Zrt.) alaptőkéjének nagymértékű leszállításáról még júniusban, szintén rendkívüli ülésen döntött a grémium, a tőkekivonással – miután megérkezett a cégbírósági bejegyzésről szóló végzés – egymilliárdháromszázmillió forintot vittek át most a város költségvetésébe a lakótelepi központi park első ütemének költségére. A munkálatok hamarosan megkezdődnek…

Tovább

Hárman vehetnek át Pro Urbe emlékérmet

A költségvetés módosítását, az első félévi teljesítéséről készült előterjesztést, valamint a gazdasági program teljesüléséről szóló beszámolót is tárgyalta a képviselő-testület szeptemberi ülésén, valamint döntöttek arról is, hogy Kernné Magda Irén, Forster József és id. Kiszl Károly munkáját ismerik el a Pro Urbe emlékéremmel. Az önkormányzati ciklus utolsó rendes ülésén tizenkilenc témát tárgyalt a grémium…

Tovább

Fókuszban a költségvetés

Az idei évi költségvetés tárgyalása és előkészítése volt a legfontosabb napirendi pont a Jogi, Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság februári ülésén. A grémium emellett további hét kisebb volumenű témáról is egyeztetett, a Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. területvásárlással kapcsolatos napirendi pontja azonban ismét lekerült a bizottság asztaláról.

Tovább