Közélet közelről – közéleti magazin 2017.02.20.

Paks a bevételeinek 71 százalékát fordítja idén a város működési költségeinek finanszírozására, ez a szám tavaly 59 százalék volt. Hogy mi az oka ennek a nagy különbségnek, és hogy hogyan szeretnének javítani a beruházásokra fordítható összeg javára, azt a Közélet Közelről című magazinban megtudhatják.

Tovább

Közélet közelről – dr. Sárosi József – 2017.02.13.

A hulladékról szóló törvény módosítása miatt állami közszolgáltatási feladattá vált a hulladékgazdálkodás. Hogy ez milyen változásokat hozott és hozhat még a következő hónapokban a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. működésében – erről is kérdezte a cég ügyvezetőjét: dr. Sárosi Józsefet Dallos Szilvia a TelePaks közéleti magazinjában.

Tovább

Közélet Közelről – Puskás János – 2017.02.06.

Az Ady Endre utca, a városi múzeum előtti tér és a Váci tömbbelső felújítása, az Ürgemezei tó megújítása, fitnesz park építése és például a jégpálya- valamint a bérlakások üzemeltetése is a DC Dunakom Plusz Kft. feladatai között sorakozott 2016-ban. EZ csak néhány feladat a városüzemeltető cég tevékenységéből, hiszen több, mint nyolcvan féle terület működtetésért, karbantartásáért felel a cég. A DC Dunakom Plusz Kft. ügyvezetője, Puskás János a vendége a Közéleti magazinnak.

Tovább

Közélet közelről – közéleti magazin 2017.01.30.

A települések adóerő képességét tekintve Paks a legjobbak között szerepel. Hogy mit jelent ez városunk gazdálkodását tekintve, illetve például, hogy miért kellett változtatásról döntenie január elsejével a telekadót érintően a képviselő-testületnek, erről is tájékoztat dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző.

Tovább

Hírek röviden

Emléktáblát állítottak elhunyt bajtársaik tiszteletére az Országos Mentőszolgálat paksi állomásának dolgozói, amelyhez hasonló kezdeményezésről nem tudnak az országban. A táblán

Tovább