Lakossági fórumot tartott Süli János

Fórumra várták a lakosokat Simontornyára, ahol Süli János a Tolna megyei 3-as számú választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje tartott tájékoztatást. Az eseményen vendégelőadóként részt vett, Deák Dániel, politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Bohár Dániel, szerkesztő-riporter is.

Tovább

Tájékoztató a fejlesztésekről

Lakossági fórumra várta az érdeklődőket Paks város polgármestere, a Vertikál Zrt., valamint PHG Kft. képviselője. A téma ezúttal a szemétszállítás köré csoportosult. A Vertikál Zrt. telephelyfejlesztésén túl új járművek üzembeállításáról és edényzet cseréről is tájékoztatást adott Szabó Péter. Paks polgármesterének beszámolóját követően a résztvevők kérdéseket tehettek fel a szolgáltatással kapcsolatban.

Tovább

Hirdetmény – Településrendezési eszközök módosítása

Paks Város Önkormányzatának képviselő-testülete döntött a „Paks városát érintő hat úttervezés kapcsán” a kiemelt fejlesztési területté nyilvánításról, valamint a tervezési programról, miszerint a településrendezési eszköz (Településszerkezeti Terv) módosítását a kiemelt fejlesztési területen és környezetében elindítja. A képviselő-testület döntött a Helyi Építési Szabályzat módosításáról ez ügyben. A lakossági fórumot elektronikus úton bonyolítják le. A Partnerek észrevételeiket és javaslataikat 2021. július 24-ig kizárólag elektronikus úton tehetik meg…

Tovább

A Biritópusztát feltáró út lesz a lakossági fórum témája

Paks Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, a településen székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezeteket, a városban működő civil szervezeteket és egyházakat (továbbiakban Partnereket), hogy a Paks-Biritópuszta városrészt feltáró út miatt módosítja a településszerkezeti tervet és a helyi építési szabályzatot.Az önkormányzat – a teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében – lakossági fórumot tart 2020. október 19-én 17 órakor a paksi polgármesteri hivatal nagytermében. Azok a Partnerek, akik 2020. október 27-ig nem jelentkeznek be a véleményezési eljárásba, az eljárás további szakaszában nem vehetnek részt…

Tovább