Közélet Közelről – 2024.11.18. – Ökumenikus újboráldás
A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete huszadszorra tartotta meg a Márton Napi Ökumenikus Újboráldást november 16-án. Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey
TovábbA Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete huszadszorra tartotta meg a Márton Napi Ökumenikus Újboráldást november 16-án. Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey
TovábbMárton-napot ünnepeltek a Kalkuttai Szent Teréz Óvodában is. Szent Márton napján a gyerekek műsorát és a lámpás felvonulást követően szeretetvendégségre várták a szülőket és családtagokat az óvoda udvarára. Ezzel megtapasztalva az „együtt lenni jó” érzését”.
TovábbMárton-nap alkalmából díszbe öltözött a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatának udvara. Az idei tanévben mindegyik alsó osztály képviseltette magát egy-egy színes produkcióval, amelyet november 11-én mutattak be társaiknak.
TovábbMegtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Márton püspökről, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók idén is kenyér libákat vittek magukkal.
TovábbMárton napi lámpás felvonulást szervezett a Paksi Napsugár Óvoda. A német nemzetiségi csoportok hagyományaihoz igazodva a Vörösmarty utcai székhelyóvodában és a Munkácsy utcai tagóvodában is zajlott a program. A Bezerédj általános iskola alsó tagozatosait is bevonták. A gyerekek az őket kísérő lovassal és harmonikással együtt az Erzsébet Nagy Szálloda előtt találkoztak.
TovábbA Dunakömlődi Lussonium Borbarát Egyesület rendezvénye a dunakömlődi présházsoron kezdődik november 9-én 16 órakor…
TovábbMegtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Mártonról, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók kenyérlibákat vittek magukkal, majd egy hatalmas tábortűznél tánccal és énekléssel folytatódott a program. A résztvevők zsíros kenyeret is fogyasztottak.
TovábbMárton-napot tartottak a Deák Ferenc Általános Iskolában. Az eseményre projekthét keretében készültek az iskolások, megtanulták, mit üzen nekik Márton püspök, kézműveskedtek és dalokat tanultak. November 10-én az első becsengetés előtt rövid műsor keretében verset mondtak, énekeltek az alsósok. Az iskola udvarán Gerzson és Gertrúd, a szülők jóvoltából felajánlott két liba jelenlétében zajlottak az események.
TovábbA Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti tagóvodájában november 9-én Márton-napi lámpás felvonulást tartottak. A rendezvénynek több éves hagyománya van. Az óvodások ezúttal kézműves foglalkozáson készítettek különféle díszeket az eseményre.
TovábbA hétvégén várja az érdeklődőket, borbarátokat az ökumenikus Márton-napi újboráldás. A programnak a Sárgödör tér ad otthont. November 11-én a köszöntőket követően megáldják az újborokat, csapra verik a hordókat, és a vendégek ezúttal is kóstolhatnak a nedűkből. A boráldásra a termelők idén is vihetnek névvel ellátott üvegpalackban boraikból, majd az áldás után hazavihetik.
Tovább