Hamarosan indul a fenyőfajárat

Jövő hét elejétől szállítja el a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a kidobott karácsonyfákat a városban. A cég tájékoztatása szerint az elkövetkező két hétben mindegyik városrészben begyűjtik majd az örökzöldeket. Január 9-én, 10-én és 11-én, valamint január 16-án, 17-én és 18-án végzik az elszállítást. A fenyőket minden esetben a hulladékgyűjtő mellé, családi házak elé lehetőleg díszek nélkül kell kihelyezni.

Tovább

Évente egyszer ingyen elviszik a lomot

Több szolgáltatás biztosításával teszi rendezetté városképet a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Egyebek mellett évente egyszer ingyen elszállítják az ingatlan elé megfelelő módon kihelyezett lomot. Térítésmentesen lehet leadni az elektronikai készülékeket, vagy éppen veszélyes hulladékot a cég telephelyén. A levágott füvet, gallyat pedig évente tízszer viszik el. A komposztálható hulladék elszállításának, miként a lomtalanításnak is, több feltétele van, a lakosság nagy része be is tartja a szabályokat – tájékoztatott Ferencz Péter, a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. cégvezetője.

Tovább

Új hulladékgyűjtő járműveket mutattak be

Hamarosan három vadonatúj hulladékgyűjtő járművet állítanak munkába, amelyekkel Pakson és környező hat településen dolgozik majd a szolgáltató. A gázüzemű járműveket és az üzemeltetésükhöz kiépített töltőinfrastruktúrát kedden (10.26.) mutatták be a Vertikál Np. Zrt. telephelyén…

Tovább

Fontos információkról tájékoztatja a lakosokat Paksi Hulladékgazdálkodási Kft.

Az idei első csekkel megkapták a lakosok azt a matricát, amelyet a kommunális hulladékgyűjtő edényekre kell felragasztania a lakosoknak, ezzel igazolják, hogy érvényes szerződésük van a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel. A levél emellett sok fontos információt tartalmaz, egyebek mellett az idei hulladékszállítás és lomtalanítás rendjéről.

Tovább

A Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. tájékoztatója

Változott a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. ügyfélszolgálatának telefonszáma. Az ügyfélszolgálatos munkatársak ezentúl a 75/830 581-es telefonszámon várják a szolgáltatással kapcsolatos hívásokat. A társaság honlapján tájékoztatnak a 2020. október 19-től 2020. november 30-ig érvényes akciós hulladékszállítási konténeres díjakról…

Tovább

Közélet közelről – Dr. Sárosi József – 2017.05.08.

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csatlakozik a paksi önkormányzat – így döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A Közéleti magazinban Dallos Szilvia szerkesztő vendége dr. Sárosi József, a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Tovább

Integrálódik a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft.

A Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csatlakozik Paks – így döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Az integráció elkerülhetetlen, mivel a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. megfelelőségi véleményét áprilisban visszavonta a nemzeti hulladékgazdálkodási cég.

Tovább