Adventi sütivásár a diákok támogatásáért a II.Rákoczi Ferenc Általános Iskolában

Adventi sütivásárt tart a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A december 9-én indult program célja, hogy a bevételből az iskola alapítványán keresztül a tanulókat támogassák. Minden nap két évfolyam diákjai árusítják a finomságokat, amelyeket előzőleg a szülők készítettek el. Egy-egy desszert mérettől függően, 50, 100 vagy 200 Forintba kerülhet.

Tovább

Idén is elkészült a kenyérliba

Megtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Márton püspökről, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók idén is kenyér libákat vittek magukkal.

Tovább

Hasznos volt a kirándulás

Erdélyben jártak a Határtalanul! program keretében a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola hetedik osztályos tanulói és kísérő pedagógusai. Az utazás alkalmával a határon túli kapcsolatok kiépítése mellett a diákok a hat nap alatt megismerhették Erdély gazdag történelmét, kulturális örökségeit, természeti szépségeit.

Tovább

Kortárs segítők a bántalmazás kezelésében

Érzékenyítő programot szerveztek a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A hatodik-hetedik osztályosok számára a Soproni SZC Handler Nándor Technikumának diákjai tartottak interaktív előadást az internetes, a szóbeli és a fizikai bántalmazásról, annak megelőzéséről, illetve kezeléséről.

Tovább

Farsangoltak a Rákócziban

Kereplővel, maszkokban űzték el a telet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai. Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre. Ez a célja a hosszú évek óta rendezett farsangi felvonulásnak és a telet jelképező, iskolások által készített báb elégetésének. Pénteken a délután folyamán bált tartottak, ahol együtt táncolt az egész iskola, az osztályok saját jelmezes produkciókkal készültek.

Tovább

Főszerepben a hagyományőrzés

Megtartotta hagyományos Márton-napi programját a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A rendezvény kezdetén az iskola diákjai versekkel emlékeztek meg Szent Mártonról, illetve az ünnephez kapcsolódó szokásokról, történetekről. A mondókákat követően elindult a lámpás felvonulás az iskola körül. A tanulók kenyérlibákat vittek magukkal, majd egy hatalmas tábortűznél tánccal és énekléssel folytatódott a program. A résztvevők zsíros kenyeret is fogyasztottak.

Tovább

Remekeltek a paksi diákok a feltalálókról szóló verseny döntőjén

Megnyerte a Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Versenyének Kárpát-medencei döntőjét az 5. és 6. évfolyamosok korcsoportjában a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola csapata. A Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata pedig negyedik lett a megmérettetésen. A paksi gyerekek Szovátán erdélyi és felvidéki diákokkal versenyeztek.

Tovább

Városi ünnepi megemlékezés március 15-én Pakson

Nemzeti ünnepünk 174. évfordulója alkalmából a Szent István téren volt megemlékezés délelőtt. Ünnepi beszédet mondott Süli János miniszter, majd „Minden élet: kő egy épületben” címmel a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5. osztályos diákjai adtak ünnepi műsort…

Tovább