Aranyak, ezüst, bronz – sok jó helyezés a kajak-kenusoknál

A kajak-kenu síkvízi szakágban augusztus 3. és 7. között rendezték az ICF Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnokságot a kanadai Hamiltonban. Bő két héttel később, az ECA Felnőtt és Parakenu Európa-bajnokságra került sor Münchenben, majd Szegeden augusztus 31-től szeptember 4-ig az ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Mind a három versenyen indultak paksi versenyzők. Az eredményekről Bedecs Ferencet, az ASE kajak-kenu szakosztályának vezetőjét kérdeztük…

Tovább

Három érem a maratoni kajak kenu világbajnokságról

Az Atomerőmű SE négy sportolója is képviselte a magyar színeket a Kínában lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek a piros kék klub versenyzői. Kiszli Vanda egyéniben két aranyérem mellett Pupp Noémivel párban egy ötödik helyet ért el, míg az ifjúságiak mezőnyében Kollár Kristóf egyéni ezüstérme után Hodován Dáviddal szintén ötödikként ért célba.

Tovább

Irány a világbajnokság

Tokajban került sor a felnőtt, U23 és ifjúsági maraton vb-válogatóra. Kiszli Vanda második lett az egyes hajók versenyében, majd Pupp Noémival párban is a második helyen ért célba. Az ifi kenusok között Kollár Kristóf nyerte a futamot, majd Hodován Dáviddal megnyerték a C2-esek versenyét. Az ASE nevelés, de már újpesti színekben versenyző Török Aurél az U23-as korosztály kenu egyes versenyében lett második. Az elért helyezések alapján a fenti versenyzők a magyar válogatott tagjaként utazhatnak a kínai Shaoxingban október 17-20. között rendezendő felnőtt, U23 és ifjúsági maraton világbajnokságra…

Tovább