Elmarad a január 13-ra meghirdetett Vízkereszti Kaland Gerjenben

A település polgármestere arról tájékoztatott, hogy a Duna magas vízállása miatt el kellett tolni a hétvégi jeges csobbanást. A rendezvény pótlását illetően két lehetséges dátumot jelöltek meg a szervezők, így az is előfordulhat, hogy februárban kerülhet sor a hideg vizes fürdőzésre. A szervezők azt ígérik, időben fogják majd jelezni, ha kiderül az új időpont.

Tovább

Falumegújítási díjat is nyert a település

Nehéz, de sikeres év volt – így értékelte a 2023-as esztendőt Gerjen polgármestere. Romhányi Károly szerint a kihívások ellenére a településen megvalósultak beruházások, elkészült a lakópark és egy naperőmű is megépült. Kormányzati támogatásnak köszönhetően elkészült a Paks-Gerjen összekötő út is, amivel régi vágya teljesült a településnek. A 11 kilométeres szakasznak köszönhetően Gerjen zsáktelepülés jellege megszűnt.

Tovább

Koncertek és motorok: elindult a fesztivál

Elkezdődött a 14. Gerjeni Duna-Rock Motoros találkozó. A háromnapos rendezvényt a Zerge és a Hell City fellépése indította. A többi napon is számos koncerttel várták és várják az érdeklődőket. Szombaton napközben pedig megtartják a hagyományos motoros felvonulást is. A rendezvényre az ország számos pontjából érkeztek résztvevők.

Tovább

Ismét jeges csobbanásra várják az érdeklődőket

Az alig pár fokos Dunába csobbannak majd bele a legbátrabbak január 21-én Gerjenben. A Jeges Kaland elnevezésű program délelőtt 10 órakor futással indul, majd 12:30-kor mártóznak meg a fürdőzni vágyók. A rendezvény ideje alatt forró teával, szendviccsel és forralt borral is készülnek szervezők. A programra minden érdeklődőt várnak.

Tovább

Épülnek az első házak a gerjeni lakóparkban

Hatalmas daruval dolgozik egy vállalkozó Gerjenben, és hamarosan elkészül a családi házas lakóövezet fejlesztése is a helyszínen. Az önkormányzat mintegy 254 millió forintos beruházása során elkészül a teljes úthálózat, a járda, a közművek és a közvilágítás kiépítése. A projekt befejezésének időpontja szeptember vége.

Tovább