Kihirdették az eredményeket

137 mintát pontoztak a bírálók az idei városi borversenyen. A szervező Paksi Hegyközség és Paks Város Önkormányzata ünnepélyes keretek között hirdette ki az eredményeket. A pontozás alapján 30 bor arany, 53 ezüst és 36 bronz minősítést szerzett. Kihirdették a város bora verseny győztesét is. A Danubiana Kft., valamint a Szedmák Pincészet győzött. A rendezvényt Leber Ferenc, Paks alpolgármestere nyitotta meg, a hangulatról pedig a Siller Nótakör gondoskodott a Prelátusban.

Tovább

Megáldották az újborokat

A történelmi egyházak képviselői áldották meg Márton napján az újborokat a Sárgödör-téri Présháztulajdonosok Egyesülete és Paks Város Önkormányzata által közösen szervezett borünnepen. A Sárgödör-téri rendezvénysátorban az ünnepi beszédeket követően csapra verték a hordókat, majd a borokat a vendégek is megkóstolhatták. A Siller Nótakört követően Tausz János mulatós zenész szórakoztatta a közönséget. Az est folyamán libamájas és libazsíros kenyeret fogyaszthattak a jelenlevők.

Tovább

Rendhagyó évadnyitó

Február helyett júniusban indult az év a paksi Siller Nótakörnél. A koronavírus miatt márciusban bevezetett veszélyhelyzetben az énekesek nem találkoztak egymással, közös programjaik, fellépéseik sorra elmaradtak. Egy-egy énekpróbát internetes felületen bonyolítottak a nótakör tagjai, szerdán viszont már a Sárgödör téren tartották összejövetelüket.

Tovább