Süli János: Az összehangolt fejlesztés a cél

Az együttműködés és a környező településekkel kialakult kiegyensúlyozott viszony bázisán valósul meg a Paks II. projekt – írja a „Pakson építik meg azt a motort, ami az egész régiót hajtja majd” című cikkében a Somogyi Hírlap. A Süli János miniszterrel készült interjúban kiemeli a lap, hogy modellkísérletnek is beillő új, kiemelt fejlesztési térség jött létre a Közép-Duna mentén. A státusz olyan összehangolt fejlesztést vetít előre a települések számára, amely alapjaiban változtathatja meg az itt élők létfeltételeit…

Tovább

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is szabályozó kormányrendelet tervezett módosítását. Ennek köszönhetően (a létesítési engedély benyújtását követően) megkezdődhet az engedélyezés, majd várhatóan jövő év elején a földmunkák is indulhatnak – tájékoztatott Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter. Elmondta, hogy a pandémiás helyzet megnehezítette, de nem lehetetlenítette el a Paks II. projektben folyó munkát…

Tovább

Felértékelődött az atomenergia szerepe

A paksi atomerőmű a koronavírus okozta veszélyhelyzetben is biztosítja a hazai áramtermelés felét. Az atomenergia, a Paks II. projekt jelentősége ebben a vészterhes időben felértékelődött: nem támaszkodhatunk külföldi erőművekre, az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot – mondta Süli János miniszter…

Tovább

Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak a Paks II. projektben

– Egyre több feladatba kapcsolódhatnak be a hazai vállalkozók a Paks II. projekt keretében. A felvonulási épületek kivitelezése és a területfejlesztés is kínál lehetőségeket – mondta el Süli János miniszter. A Paks II. Zrt. 2020. június 30-án nyújtja be az erőműépítés legkomplexebb kérelmét, a létesítési engedély iránti kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalhoz…

Tovább

A Paks II. projekt aktualitásai a társadalmi tanács ülésén

Az új atomerőművi blokkok létesítése kapcsán alakult Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó 47 település polgármesterei számára tartott teljes körű tájékoztatást a Paks II. projektről Süli János. Az atomerőmű-beruházásért felelős miniszter a térségfejlesztési program aktuális feladatait is vázolta az Erzsébet Nagy Szállodában tartott megbeszélésen.

Tovább

Közel kétmilliárd forint támogatást kap Szekszárd

Fontos szerep jut Szekszárdnak a Paks II. projekt megvalósításában, közös érdek, hogy a város és a régió is fejlődjön – fogalmazott Süli János azon a sajtótájékoztatón, ahol Ács Rezső polgármesterrel bejelentették, hogy a tolnai megyeszékhely csaknem kétmilliárd forintot kap gazdaságélénkítésre, szociális és egészségügyi célokra. Az összeget, amely pályázati önerőként szolgál majd több elnyert pályázathoz, Szekszárd a Miniszterelnökségtől kapja a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft.-n keresztül, számolt be a megyei lap…

Tovább

A Paks II. projektről is szó volt a Tolna Megyei Közgyűlés ülésén

Az év végén szokásos összefoglalók voltak elsősorban terítéken a Tolna Megyei Közgyűlés ülésén. A Vármegyeházán Süli János miniszter is ott volt, és a Paks II. projekt aktualitásairól adott tájékoztatást. Fehérvári Tamás elnök bejelentette, hogy tekintettel a beruházás rendkívüliségére a miniszteri tájékoztatók rendszeresek lesznek a jövőben…

Tovább

Finn példa mentén gyorsítják a paksi munkálatokat

Az európai gyakorlatnak és a nukleáris biztonsági előírásoknak megfelelően módosíthatják a Paks II. projekt terület-előkészítési munkáit is szabályozó kormányrendeletet – tájékoztatott a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.Süli János a Világgazdaságnak beszélt arról, hogy a tervezett jogszabálymódosítás nem jelent enyhítést, előírásokat, követelményeket nem módosít, a hatóság felügyeleti jogosítványai nem változnak, egyedüli célja, hogy az előkészítő földmunkák korábban megkezdődhessenek a paksi telephelyen…

Tovább