Építész hallgatók látogattak Paksra
Több mint száz leendő építész járt Pakson a közelmúltban egy kurzus keretében. A Pécsi Tudományegyetem hallgatóit Szabó Péter polgármester köszöntötte a Városházán…
TovábbTöbb mint száz leendő építész járt Pakson a közelmúltban egy kurzus keretében. A Pécsi Tudományegyetem hallgatóit Szabó Péter polgármester köszöntötte a Városházán…
TovábbTöbb mint három órán át tárgyalta a képviselő-testület a város 2022-es költségvetését. Szabó Péter polgármester előterjesztőként elmondta, hogy a költségvetési fő összeg 17,8 milliárd forint, a kiadási és bevételi oldal egyensúlyban van…
TovábbFebruárban folytatódnak az oltási akciónapok Pakson is – jelentette be Szabó Péter polgármester ma (02.03.) sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak…
TovábbMegtartotta idei első ülését Paks képviselő-testülete. A grémium közel húsz témát tárgyalt, többek között napirenden volt pályázatok benyújtása, településrendezési eszközök módosítása, valamint az önkormányzati cégek holdingosításával összefüggő előterjesztés…
TovábbEbben az esztendőben Pétersz Mária és Bunkóczi András vehettek át Paks Kultúrájáért díjat a magyar kultúra napja alkalmából tartott városi ünnepségen. A kitüntetések átadása előtt Szabó Péter polgármester mondott ünnepi beszédet…
TovábbOrosz, angol és magyar mint idegen nyelv tematikájú nyelvi képzések indulnak a Belügyminisztérium és az Európai Unió által társfinanszírozott Nyitott Paks elnevezésű projektben – jelentette be Szabó Péter. A képzéseket a közbeszerzési eljárásban nyertes Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft. valósítja meg, az erről szóló szerződést Paks polgármestere és Dohár Péter, a cég ügyvezetője ma (01.13.) írták alá…
TovábbTöbbéves hagyomány Pakson az új esztendőt köszöntő koncertest, ahol a polgármester értékeli a város elmúlt egy esztendejét. A Csengey Dénes Kulturális Központban tartott idei ünnepi esten Szabó Péter polgármester beszéde után az Óbudai Danubia Zenekar adott koncertet…
Tovább– Az elmúlt másfél évben, meghatározott ütemterv szerint, komoly átalakítások, felújítások történtek a II. számú rendelőintézetben – mondta Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak…
TovábbAki még nem oltatta magát, tegye meg, illetve aki még nem vette fel az ismétlőoltást, az mindenképpen vegye fel, főként, ha már eltelt négy hónap az utolsó oltása óta – hangsúlyozta a koronavírus elleni oltások fontosságát Szabó Péter, Paks polgármestere sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak. A tájékoztató apropóját a januári települési oltási akciónapok adták…
TovábbEgy nehéz, számos kihívással tarkított évet tudhatunk magunk mögött. Kívánom, hogy lássuk meg benne apróbb vagy nagyobb örömeinket, hogy tudjunk örülni magunk vagy mások sikereinek, gyarapodásának, mert ezekből nyerünk erőt a holnaphoz, egyéni és közös jövőnkhöz. De addig is készülődjünk a közelgő ünnepekre. Arra a néhány békés és boldog pillanatra, amely feledteti velünk az egész évi munka fáradtságát, időnként küzdelmes vagy kudarcos valóságát, írja köszöntőjében Szabó Péter, Paks polgármestere…
Tovább