Testületi tudósítások – 2021.12.20.

Közmeghallgatással indult a képviselő-testület idei utolsó ülése, majd Süli János, az atomerőmű beruházásért felelős miniszter adott tájékoztatást a Paks II. projektről, a grémium ezt követően több mind húsz témát tárgyalt. A decemberi ülésen történtekről, az ott meghozott döntésekről beszélgetünk ma Szabó Péter polgármesterrel és Szántó Zoltán alpolgármesterrel.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.12.06. – Adventi udvar

Már a második gyertya is ég a paksi adventi koszorún. A reményt szimbolizáló gyertyát Szántó Zoltán Paks alpolgármestere gyújtotta meg december ötödikén. Az idei évben nagyszabású programsorozattal készült Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ a karácsonyváró négy hetes időszakra. November 28-a óta koncerteknek, fellépéseknek adott otthont az Atom tér. Mai magazinunkban az első két adventi hétvégét foglaljuk össze!

Tovább

A második gyertya is ég az adventi koszorún

Szántó Zoltán Paks alpolgármestere gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját december ötödikén. A bronzvasárnapon meggyújtott gyertya a reményt szimbolizálja. A világító gyertyák számának növekedése jelképezi azt a növekvő fényt, amelyet Isten, Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. A Paksi Adventi programsorozat egész hétvégén várta az érdeklődőket, szombaton Ruszó Tibit Tóth Andi követte a színpadon, a vasárnapi gyertyagyújtást követően pedig Dánielfy Gergő és az utazók koncertjét élvezhette a közönség.

Tovább

Testületi tudósítások – 2021.11.18. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

Az idei költségvetési rendelet módosítása, a jövő évi terve és egy elismert vállalatcsoport, egy holding kialakításáról tárgyalt egyebek mellett a képviselő-testület a novemberi ülésén. Döntöttek arról is, hogy tovább bővítik, fejlesztik az elektromos közlekedést Pakson, valamint arról is, hogy új iskolaorvos segíti a paksi gyermekorvosok munkáját január elsejétől. A testületi döntésekről Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester tájékoztatnak.

Tovább

Testületi tudósítások – 2021.10.15. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

További ingatlanokat vásárol az önkormányzat az új városközpont kialakításához, folytatódik a városi zöldítési program, lakossági fórumsorozat indul a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdések tisztázására. Egyebek mellett ezekről a témákról tárgyalt októberi ülésén a képviselő-testület, melynek munkáját Antóni József Jánosné személyében új képviselő segíti. Az ülésen született döntésekről tájékoztatnak mai magazinunkban Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester.

Tovább

Újra megnyithatnak a város kulturális intézményei

Újra megnyitnak az önkormányzat fenntartása alá tartozó kulturális intézmények. Mától, május 5-től a pandémia előtt megszokott nyitvatartási idővel várja a látogatókat a városi múzeum és a Pákolitz István Városi Könyvtár. Az intézmények védettségi igazolvánnyal látogathatók, éppúgy, mint a Csengey kulturális központ, amely május 17-től várja a nagyközönséget. A kulturális központ tömbbelsőkoncerteket is tervez.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.04.21. – Áprilisi testületi döntések

A város új Közbeszerzési Szabályzata, intézményi beszámolók, két szakbizottság tavaszi pályázatának eredménye és a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról szóló beszámoló is szerepelt az áprilisi képviselő-testületi határozatok között, az előterjesztésekről egyéni hatáskörben eljárva Szabó Péter polgármester döntött. A döntések hátteréről Paks polgármestere és Szántó Zoltán alpolgármester tájékoztat.

Tovább

Áprilisi döntések

A város új Közbeszerzési Szabályzata, intézményi beszámolók, két szakbizottság tavaszi pályázatának eredménye és a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról szóló beszámoló is szerepelt az áprilisi képviselő-testületi határozatok között, az előterjesztésekről egyéni hatáskörben eljárva Szabó Péter polgármester döntött ma (04.21.). Az előterjesztések és határozatok megtalálhatók a város honlapján.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.03.17.

Az óvodai beíratás rendjéről, új fejlesztési terület kijelöléséről, a Mezőföldvíz Kft. ázsiós tőkeemeléséről, valamint a bérlakásrendelet és a helyi szociális rendelet módosításáról határozott ma, egyebek mellett, a képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva Szabó Péter polgármester. A döntésekről Paks polgármestere és Szántó Zoltán alpolgármester tájékoztat.

Tovább

Tájékoztató a döntésekről

Április 26-ra és 27-re tűzte ki az óvodai beiratkozás dátumát egyéni hatáskörben eljárva Szabó Péter Paks polgármestere. Mindkét napon reggel fél nyolctól este öt óráig várják beiratkozásra a leendő óvodásokat. A város vezetője a veszélyhelyzetben egyéni hatáskörben eljárva több előterjesztésről is hozott döntést. Határozott többek között a Mezőföldvíz Kft. ázsiós tőkeemeléséről is és a 2021. évi közbeszerzési tervről.

Tovább