Közélet Közelről – 2021.03.12. – Szántó Zoltán és dr. Bodnár Imre

Március 4-én kezdődött el a koronavírus elleni ütemezett oltás a Paksi Gyógyászati Központban kialakított oltóponton, emellett a háziorvosi körzetekben is zajlik a regisztráltak koronavírus elleni oltása. Az oltakozás eddigi tapasztalatairól és a folytatásról Szántó Zoltán alpolgármester és dr. Bodnár Imre főigazgató tájékoztattak.

Tovább

Folyamatosan zajlik az út- és járdafelújítás a városban

Közel 94 millió forintot különített el 2021. évi költségvetésében a paksi önkormányzat út- és járda felújítási munkálatokra. A kisebb volumenű fejlesztéseket a városvezetéssel szerződésben álló Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. koordinálja. A településen jelenleg négy helyszínen zajlik rekonstrukció.

Tovább

Folytatódik az ütemezett oltás a paksi oltóponton

Az első héten 4 nap alatt 354 személyt oltottak be, a második héten pedig több mint 500 fő kapja meg a koronavírus elleni vakcinát – tájékoztatott dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója ma délelőtt. Az önkormányzat továbbra is segíti az oltakozás gördülékeny lebonyolítását – hangsúlyozta az eseményen Szántó Zoltán alpolgármester.

Tovább

Közélet Közelről – 2021.02.10. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

Közel 22 milliárd forint Paks Város Önkormányzatának költségvetési főösszege 2021-ben. Ebből 11 milliárd forintot fordít működésre az önkormányzat és ugyanennyit beruházásokra, felújításokra. A város 2021. évi költségvetési rendeletét egyéni hatáskörben eljárva ma fogadta el Paks polgármestere. A témáról Szabó Péter polgármesterrel és Szántó Zoltán alpolgármesterrel beszélgettünk közéleti magazinunkban.

Tovább

Adomány a viharkárban megrongálódott templom tetejének felújítására

Egymillió forintot adományozott a viski templom felújítására Szabó Péter a polgármesteri és az alpolgármesteri keretek terhére. Októberben érte viharkár a viski református templom tetejét, az orkán erejű szél megbontotta a tető borítását, és az eső okozta beázás is nagy károkat okozott. A javításra a Paksi Református Egyházközség szintén gyűjtést szervezett.

Tovább

Új beruházások és évértékelés a közéleti magazinban

Hetedik alkalommal módosította egyéni hatáskörben hozott döntéssel a város költségvetési rendeletét Szabó Péter polgármester. A módosítás indokáról, a jövő évi tervekről és az elmúlt év értékeléséről szól a híradó után kezdődő közéleti magazinunk, amelynek vendége Paks polgármestere, Szabó Péter és Szántó Zoltán alpolgármester lesz.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.12.09. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

A koronavírus-járvány miatt ezúttal 17 témáról dönt egyéni hatáskörben Szabó Péter, Paks polgármestere, köztük a Paksi Életfa Idősek Otthona intézményvezetői pályázatáról, valamint építési tilalmak és az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbéreinek felülvizsgálatáról. A határozatokról közéleti magazinunkban láthatnak összefoglalót.

Tovább

Adventi Szobaszervíz – 2020.12.06. – Apropó Színjátszó Egyesület

A Csengey Dénes Kulturális Központ, valamint a TelePaks Médiacentrum közös műsorával igyekszik kellemesebbé tenni a mostani rendkívüli időszakot. A műsorunk elején hallgassuk meg Szántó Zoltán alpolgármester ünnepi gondolatait, utána pedig az Apropó Színjátszó Egyesület meseolvasóestjét láthatják.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.11.11. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

Meghosszabbította az országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát. A különleges jogrend, valamint a veszélyhelyzet egyúttal azt is jelenti, hogy a polgármesterek egyéni hatáskörben dönthetnek bizonyos ügyekben. Erről is beszélgetünk Szabó Péterrel, Paks polgármesterével és Szántó Zoltánnal, Paks alpolgármesterével.

Tovább