Felújítási munka indul három utcában

Megújul a Gábor Áron utca, a Kálvária utca és a Kápolna utca Bölcsőde előtti szakasza Pakson. Az erről szóló szerződést Szabó Péter Paks polgármestere és a kivitelező Balassa Zoltán, a SÉD-GÉP Kft. ügyvezetője írta alá pénteken. A beruházás mintegy 294 millió forintos kormányzati támogatásból valósul meg.

Tovább

Hidrogéntechnológia a közlekedésben

Együttműködést kötött a hidrogéngazdaság térnyerése érdekében Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter és Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson. A cég a szerződés értelmében vállalja, hogy zöldhidrogéngyártó kapacitást épít ki, és a nemzeti hidrogén stratégia 2030-as célkitűzései szerint töltőállomás-infrastruktúrát hoz létre Magyarországon.

Tovább

Ingyenes idegennyelv-oktatás

Orosz, angol és magyar mint idegen nyelv tematikájú nyelvi képzések indulnak a Belügyminisztérium és az Európai Unió által társfinanszírozott Nyitott Paks elnevezésű projektben – jelentette be Szabó Péter. A képzéseket a közbeszerzési eljárásban nyertes Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft. valósítja meg, az erről szóló szerződést Paks polgármestere és Dohár Péter, a cég ügyvezetője csütörtökön írt alá.

Tovább

Megújul az elektromos busz járműtelep feltáró útja

Erről írt alá szerződést kedden Szabó Péter, Paks polgármestere és Szűcs Zoltán, az Amalfi Hungária Kft. ügyvezetője. Több mint 400 méter hosszúságú és 6 méter szélességű új utat használhatnak majd a buszsofőrök. A beruházásra mintegy 95 millió forintot fordít a városvezetés. A munkaterület-átadástól számított 140 napon belül elkészül az új szakasz, a kivitelező 49 hónapos garanciát is vállal a felújításra.

Tovább

Együttműködési megállapodás

Elindulhat a bevált gyakorlatok cseréje és a tapasztalatok megosztása a tiszta tömegközlekedés, az energiatárolás és az intelligens városi megoldások terén annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, amelyet Szabó Péter, Paks polgármestere és Peter Marland, a Milton Keynes-i Városi Tanács elnöke írt alá december 1-jén. „Paks és Milton Keynes együttműködése hosszú távon a koronavírus-járvány után gazdasági fellendülést is elősegítheti országainkban, egy új, zöldebb, környezetbarát irányvonal mentén” – mondta Paul Fox, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete a virtuális találkozón.

Tovább

Aláírták a Kápolna utcai bölcsőde felújításához szükséges szerződést

A Kápolna utcai bölcsődeépület teljeskörű felújítása és a működtetéshez szükséges teljes felszerelés és berendezés beszerzése valósul meg abból a forrásból, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert el az önkormányzat. A beruházás összköltsége meghaladja a 923 millió forintot.

Tovább

Megújul a Kömlődi út

A szerződés aláírásával hivatalosan is elkezdődik a Paks, Kömlődi utca, út- és közműfelújítása. Faltól falig beruházásról lévén szó, a teljes szakasz átalakul – mondta Szabó Péter. Paks polgármestere hozzátette a beruházás részeként új lámpákat is beépítenek, a kábelek pedig a föld alá kerülnek. A felújítás nettó 460 millió forintba kerül, a kivitelező közlése szerint 270 nap alatt elkészülnek a munkákkal. Arról, hogy milyen forgalomkorlátozások várhatók a környéken hétfőn tartanak lakossági fórumot.

Tovább

Aláírták a szerződést

Együttműködést kötött a Protheus Holding Zrt. a Debreceni Közlekedési Zrt.-vel. A két cég közösen vizsgálja és teszteli a jövőben használatba kerülő elektronikus jegyellenőrző rendszert. Az ilyen típusú berendezésekből többféle is rendelkezésre áll jelenleg a piacon, a debreceni tapasztalatok segíthetik a jövőben a paksi buszok rendszerének kiépítését.

Tovább