1210-en futottak az ürgemezőn

Több, mint 1200-an vettek részt április 27-én a „Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért” program második állomásán, a futáson. Szombaton az ürgemezei szabadidőparkba várták a paksi óvodásokat, iskolásokat és családtagjaikat, hogy a mozgást népszerűsítő rendezvény keretében minél több pontot szerezzenek intézményüknek.

Tovább

Kibővült a Varázsliget

Kerámiából készült varázskapukat és a Mesék fája alatt egy meseszekrényt helyzetek el a Környezetünkre Figyelő elnevezésű kerámiaműhely alkotói Ürgemezőn a Szabadidő Parkban. A kezdeményezés célja, hogy valamelyest csökkentse a fiatal nemzedék elektronikai eszköz-függőségét, továbbá ösztönözze a környezetünkért és egészségünkért való felelős gondolkodást. A program fővédnöke Szabó Péter, Paks polgármestere.

Tovább

Varázsligetet hoztak létre az ürgemezei szabadidőparkban

A Környezetünkre Figyelő elnevezésű kerámiaműhely három alkotója Paksnak adományozott 23 darab, fagyálló, mázas kerámia figurát abból a célból, hogy növelje az ürgemezei park vonzerejét. Elsődlegesen öt fára helyezték el a kerámiákat az alkotók, akik egy programot is kidolgoztak a szülők, és nevelési-oktatási intézmények számára. A Varázsligetet augusztus 30-án adták át, a program fővédnöke Szabó Péter, Paks polgármestere.

Tovább

Színes programok az ESZI gólyatáborában

Kétnapos gólyatábort tartott 140 kilencedikes számára a Paksi Energetikai Technikum és Kollégium. A diákok az iskola sportcsarnokában játékos vetélkedőkön vehettek részt az első napon, este pedig karaoke-parti várta őket a kollégiumban. A második napon az ürgemezőn túráztak, nyolc állomáson mérethették össze tudásukat.

Tovább

Átadták az ürgemezei tanösvényt

Cseresznyést követően az Ürgemezőn is új tanösvényt alakított ki az Ökocsiga Közhasznú Egyesület. Az útvonal átadóját október 29-én délután tartották. A projekt bemutatása után a résztvevők bejárták a tanösvényt, amelynek „okos funkciója” is van. Ennek használatához mobiltelefon, QR-kódolvasó applikáció és mobilnet szükséges.

Tovább

Átadták az új ürgemezei tanösvényt

Cseresznyést követően az Ürgemezőn is új tanösvényt alakított ki az Ökocsiga Közhasznú Egyesület. Az útvonal átadóját október 29-én tartották. A projekt bemutatása után a résztvevők bejárták a tanösvényt, amelynek „okos funkciója” is van. Ennek használatához mobiltelefon, QR-kód olvasó applikáció és mobilnet szükséges.

Tovább

Őszi túra az ürgemezőn

Őszi túrát szervezett az Ökocsiga Közhasznú Egyesület és az ASE Szabadidő Szakosztálya október 16. szombatra. A Tekézőnél várták a természetkedvelőket. A túra pontban 14 órakor elstartolt. A résztvevők az ősz színeit, szépségeit csodálták meg, fotóztak és jó társaságban együtt töltötték el az időt. A szervezők már az esemény meghívójában felhívták a figyelmet, hogy a gombaszedés és más erdei termék gyűjtése az ürgemezei védett területen szigorúan tilos.

Tovább