Versünnep volt a Vak Bottyán Gimnáziumban

Vers- és prózamondó versenyt rendezett Pákolitz István tiszteletére a Vak Bottyán gimnázium április 11-én. A hagyományos költészet napi versünnepen több, mint húsz diák vett részt a gimnáziumból, valamint az Energetikai Technikum és Kollégiumból, valamennyien egy XX. századi vagy kortárs magyar költő illetve író alkotásával léptek társaik és a szakmai zsűri elé.

Tovább

Háztartási cikkeket adományoz a gimnázium a menekülteknek

Hűtőgépet, mikrohullámú sütőt és mosógépet vásárolt a Vak Bottyán Gimnázium abból a több, mint 300 ezer Forintból, amit jótékonysági süteményvásár keretében gyűjtött össze a gimnázium diákönkormányzata. A háztartási eszközöket Szabó Péter, Paks polgármestere vette át Bognár Blankától, a diákönkormányzat elnökétől. A háztartási gépekkel a kárpátaljai Visknek, illetve a cseresznyési erdei iskolában tartózkodó ukrán menekülteknek segítenek.

Tovább

Kutatók érkeztek a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumba

A tudományos pálya érdekességeiről, új kutatási eredményekről tartottak előadást ismert kutatók, professzorok a Paksi Vak Bottyán Gimnázium dákjainak. Dr. Szépvölgyi János, az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutató professor emeritusa és Dr. Vizi Márta, régész, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum főmuzeológusa a Középiskolai MTA Alumni Program keretében érkeztek a paksi oktatási intézménybe.

Tovább

Tudományos Diákköri Konferenciát tartottak

A magyar kultúra napja alkalmából Tudományos Diákköri Konferenciát tartottak a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban. A hagyományos eseményen most tíz pályamunkát mutattak be a diákok. A kategóriák között szerepelt például a mentálhigiénés problémák kezelése, Kleopátra királynő, illetve egyéb történelmi és természettudományi témák is.

Tovább

Fotókiállítás a Gimi galériában

Természet, film és zene. E három téma köré épül az a kiállítás, amely a Paksi Vak Bottyán Gimnázium Gimi galériájában nyílt meg csütörtökön. Az intézményben hagyomány, hogy a magyar kultúra napja alkalmából tervezett Tudományos Diákköri Konferenciát egy kiállításmegnyitóval kezdik.

Tovább

Kutatók a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban

Külföldöt is megjárt kutatók, tudósok érkeztek a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumba az elmúlt hetekben, hogy a pályaválasztást előtt álló fiataloknak meséljenek karrierjükről, kutatásaikról, a tudományos világot foglalkoztató kérdésekről és a saját példájukon keresztül bemutassák, milyen lehetőségek rejlenek a kutatói pályában. A Tolna megyei kötődéssel is rendelkező szakemberek a Középiskolai MTA Alumni Program keretében tartottak előadást a paksi oktatási intézményben.

Tovább

Kutatók napja

Kimagasló érdeklődés övezte a Paksi Vak Bottyán Gimnázium pályaválasztást segítő rendezvényét, a Kutatók Napját! Megtelt érdeklődő diákokkal és szülőkkel az oktatási intézmény csütörtök délután. Paksról, valamint a paksi járás minden általános iskolájából érkeztek tanulók a gimnáziumba, hogy megismerkedjenek az ott zajló szakmai munkával. A programon a diákok látványos, hangos kémiai, fizikai kísérleteket, mikroszkópos vizsgálatokat figyelhettek meg, próbálhattak ki, és kaptak ízelítőt több tantárgyból.

Tovább

Gólya-avató a paksi gimnáziumban

Felavatták a gólyákat a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban, az újoncok hivatalosan is teljes értékű gimnazistákká váltak. Mintegy 100 friss diák adott elő verses-táncos műsort az oktatási intézmény udvarán. A zsűri értékelte a produkciókat. A három új osztály növendékei nagyon készültek a gólyanapra és a záró ünnepségre. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítő programokra.

Tovább